A nyáron alaposan megerősödött a Veszprém együttese, amelynek célkitűzése nem is lehetne más, mint megnyerni az elsőosztályú futsal bajnokságot, amelynek regnáló címvédőjét fogadta az első fordulóban. Bár a vasi keretben szintén történt változás, a Bajnokok Ligája selejtezőjét megelőzően ráhangolódásként mindenképpen győzni szerettek volna Juanra Calvo tanítványai is.

Akadt egy hiányzója is a Haladásnak, Dróth Zoltán személyében csapatkapitányát nélkülözte a zöld-fehér alakulat, amely már a második percben megszerezte a vezetést. A szépségíjas találat úgy tűnt nagy lökést adhat a vendégeknek, akik az első félidő 10. percéig szépen járatták a labdát, veszélyes helyzeteket alakítottak ki. Ezután viszont a Veszprém elkapta a játék fonalát és a kezdeményezést is átvették.

Egy gyors ellenakciót követően egyenlített a házigazda, majd Hajmási kiállítása után a fordítás is összejött Tataiéknak. A második félidő elejét a Haladás kezdte jobban, gólokat mégis a Veszprém szerzett. Nem adta fel Juanra Calvo együttese és nagyobb hátrányból is sikerült felállniuk. Egyetlen gólra megközelítette a hazaiakat a Hali, de Tatai, majd Dos Santos ismét növelni tudta a különbséget.

Gerencsér találatával ismét csak -1 volt a két együttes között, de nem sikerült bevenni a hátralévő négy percben Spandler kapuját. Ez pedig azt jelenti, hogy vereséggel kezdte a Haladás a bajnokságot. A vendégek játékosait dicséret illeti, hiszen mindig sikerült lefaragni a hátrányt, de a fordításra már nem maradt elég erő és idő, így 6-5-re a házigazda nyert.

Veszprém Futsal – Haladás VSE 6-5 (2-1)

Haladás: Alasztics – Hajmási, Dávid, Rezala, Vas.
Csere: Gyimesi, Homlok – Kovács M., Szalmás, Nagy K., Sipos, Vatamaniuc-Bartha, Gerencsér, Henrique Diniz.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerzők: Rutai (12′, 22′, 22′), Tatai (35′), Dos Santos (36′), Dávid (15′ – öngól) illetve Henrique Diniz (2′, 27′), Dávid (29′), Sipos (35′), Gerencsér (36′).

Kiállítva: Hajmási Milán (15′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!