A Haladás futsalcsapata magyar bajnoként vesz részt a tiranai Bajnokok Ligája selejtezőcsoportjának küzdelmeiben. Szombaton sikerrel kezdte a szereplését a norvég aranyérmes Utleira ellen. Vasárnap pedig már a második találkozót bonyolították le Albániában. A luxemburgi bajnok, Differdange már jóval erősebb ellenfélnek bizonyult és alaposan megnehezítették Dróth Zoltánék dolgát.

A vasárnap késő délutáni derbin a Haladás igyekezett saját játékát játszani, de a helyzetek értékesítésével gondok adódtak. A luxemburgi együttes vezetésével fordulhattak a csapatok. A játékrész elején Dróth Zoltán megszerezte második gólját, de még nem dőlt el ekkor semmi. A hajrában aztán Vas Ádám és Dávid Richárd találataival sikerült begyűjteni a győzelmet.

Ezzel a sikerrel gyakorlatilag biztosnak mondható a Haladás továbbjutása a selejtezőből. Kedden a hazai pálya előnyét élvező albán bajnokkal zárják a minitornát a szombathelyiek. Emlékeztetőül: a nyolc négyesből az első helyezettek, valamint a legjobb második jut a 32 együttest számláló főtáblára.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!