A nőknél az A kategóriában, melyben a vívás szempontjából kevésbé sérültek versenyeznek, Hajmási Éva a csoportjában, ahol még öt tusra mentek az asszók, olasz, lengyel és brit ellenfelét simán verte, az ukrántól szoros küzdelemben kikapott. Ezzel negyeddöntőbe került, ahol a lengyel Kinga Drozdzzal csapott össze. Ebben az ütközetben komoly hátrányból kapaszkodott vissza, 5-12 is volt már az állás ellenfele javára, végül egy találattal ő győzött.

Az elődöntőben a kínai Csing Piennel vívott, méghozzá kiélezett csatát. Nagyon megnehezítette a 2019-ben egyéniben és csapatban is világbajnok ellenfele dolgát, aki csak az asszó vége felé tudott számára megnyugtatóan ellépni. Hajmási 9-12-ről 11-12-re felzárkózott – a kínai előbb korai indulás miatt kapott büntetőpontot, majd azért, mert elemelkedett a székéről -, a folytatásban viszont már csak Csing adott tust. Többször előfordult, hogy a magyar kardozó, bármennyire is próbált előre nyúlni, nem érte el a mélyen hátra hajló ellenfelét, aki viszont előbb-utóbb érvényes találatot tudott bevinni.
A bronzmérkőzésen a legutóbbi vb-n harmadik ukrán Jevhenija Breusz várt Hajmási Évára, aki egy robogóbaleset következtében elveszítette bal lábát térd felett. Az asszó 4-4-ig alakult szorosan, utána az ukrán akciói voltak pontosak, ennek eredményeként az egyperces szünetben már négytusos hátrányban volt a magyar vívó (4-8). A helyzet a folytatásban sem változott alapvetően, bár két videózás is kedvező eredménnyel zárult, a különbség érdemben nem csökkent, végül öt tusnyi lett.

“Most még nem örülök a negyedik helynek, mert éremért jöttem ide” – mondta az MTI-nek Hajmási Éva. “A dobogó legfelső fokán szerettem volna állni, mint minden sportoló. Aki kvótát szerez egy olimpiára, paralimpiára, az azért jön, hogy megnyerje. Viszont ha már szűkült a kör, akkor az éremnek is örültem volna. A bronzmeccset nagyon sajnálom, negyediknek lenni nem jó érzés, de próbálom ezt majd megemészteni természetesen, és még van a tőr egyéni, meg a tőr csapat, amire teljes mértékben fogok készülni.”
Hozzátette, hogy az elődöntőben nem találta a megfelelő távolságot kínai ellenfelével szemben, az ukrán kardozó pedig, akivel a végén vívott, azért általában meg szokta őt verni.

Veres Amarilla ugyanitt kilencedik, Mező Boglárka a B kategóriában hatodik, a férfiaknál Osváth Richárd (A) hetedik, Tarjányi István (B) pedig nyolcadik lett.
A magyarok eredményei az egyenes kieséses táblán, kard egyéni:
nők (A)
a 16 között:
Marta Fidrych (lengyel)-Veres Amarilla 15-10
negyeddöntő:
Hajmási Éva-Kinga Drozdz (lengyel) 15-14
elődöntő:
Csing Pien (kínai)-Hajmási 15-11
bronzmérkőzés:
Jevhenija Breusz (ukrán)-Hajmási 15-10

nők (B)
negyeddöntő:
Hsziao Zsung (kínai)-Mező Boglárka 15-1

férfiak (A)
negyeddöntő:
Tien Csien-csüan (kínai)-Osváth Richárd 15-14

férfiak (B):
negyeddöntő
Adrian Castro (lengyel)-Tarjányi István 15-4

Csütörtökön a párbajtőr egyéni versenyeket rendezik.

Emlékeztetőül:
Az S9-es kategória idei Európa-bajnoka megnyerte délelőtt az előfutamát és 4:44.74 perccel, a legjobb idővel jutott az esti döntőbe.
A 19 éves pécsi úszó – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – a fináléban is remekül versenyzett, és végül csak centimétereken múlt, hogy nem sikerült győznie.
Száz és kétszáz méternél a negyedik helyen fordult, 250-nél azonban már a második helyen haladt a rajttól végig vezető ausztrál Lakeisha Patterson mögött. A táv hátralévő részében óriásit hajrázott, egyre jobban megközelítette a fáradó riválist, de végül nem sikerült utolérnie, mindössze nyolc századmásodperces hátránnyal a második helyen végzett.
Ugyanebben a számban a még csak 15 esztendős Payer Kata 5:23.14 perccel hetedik lett ugyanabban az előfutamban, amelyben csapattársa is úszott, és összesítésben a 14. helyen zárt.
Konkoly Zsófia a magyar küldöttség első érmét nyerte Tokióban.
A szerdai versenynapon még egy magyar volt érdekelt az úszódöntőkben, Adámi Zsanett 100 méter háton, az S2-es kategóriában. A 26 éves versenyző előfutamában egy ellenfelét megelőzve negyedik lett 3:09.16-tal, ezzel biztosította helyét a nyolcas fináléban. A merev ízületekkel született magyar parasportoló a döntőben is egy vetélytársát tudta maga mögé utasítani, ezzel a hetedik helyen végzett. A számot a címvédő, világbajnok és világcsúcstartó szingapúri Jip Pin-hsziu nyerte.
Eredmények:
nők 400 m gyors, S9-es kategória:
———————————-
Lakeisha Patterson (Ausztrália) 4:36.68 p
2. KONKOLY ZSÓFIA (MAGYARORSZÁG) 4:36.76
3. Toni Shaw (Nagy-Britannia) 4:39.32
…14. PAYER KATA (MAGYARORSZÁG)
nők, 100 m hát, S2-es kategória:
———————————
Jip Pin-hsziu (Szingapúr) 2:16.61 p
2. Jamada Mijuki (Japán) 2:26.18
3. Fabiola Ramirez (Mexikó) 2:36.54
…7. ADÁMI ZSANETT (MAGYARORSZÁG) 3:11.88

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!