Felemás érzésekkel várhatták a csapatok a Simple női NB I-es bajnokság 5. fordulóját, ahol zöld-fehér rangadót rendeztek. A szombathelyi Haladás-Viktória együttese a fővárosba látogatott, ahol a bajnoki címvédő és Bajnokok Ligájából kiesett Ferencváros volt az ellenfele. A papírforma a hazaiak sikerét ígérte, ugyanakkor nem volt ennyire egyértelmű a mérkőzés kimenetele.

Egyrészt a nyáron mindkét keret átalakult, másrészt a Fradinál elég zavaros időszak ért véget. Az idei bajnokság az FTC számára nem alakult túl jól, először az MTK-tól, majd a Győrtől is kikapott, a BL-ben pedig büntetőkkel maradt alul albán ellenfelével szemben. A vasi együttes pedig értékes döntetlent ért el a DVTK-val szemben, míg a Győr és az Astra csapatát is legyőzték.

Nagy várakozás előzte meg a derbit, amelyet az edzőcserén átesett hazaiak kezdték jobban. Két perc leforgása alatt Czellér, majd Csányi is mattolta a vendégek kapusát, az első negyedóra végén pedig háromra nőtt a különbség – ekkor Ivanusa növelte a különbséget. Ezután viszont a Viktória felbátorodott és a szebbik arcát mutatták a szombathelyi lányok.

A mezőnyben egyenrangú partnerré vált Székely Tibor csapata és pár kósza ellentámadásra is futotta erejükből. Majd a 44. percben a csereként beálló Herczeg szép találattal kozmetikázta az eredményt. Hogy ismét megnyugtató legyen a fradi előny, arról gondoskodtak a fóvárosiak, egy jobboldali éles lövésbe rosszul nyúlt bele Bíró kapus, a labda pedig beperdült a hálóba.

A második félidő jóval eseménytelenebbül telt a csapatok számára, helyzeteket kialakítottak a csapatok, de az eredmény már nem változott, így megérdemelt ferencvárosi győzelem született a derbin. Ezzel a sikerrel a Fradi fellépett a dobogó alsó fokára, megelőzve a Viktória együttesét, amely 7 egységgel a negyedik helyről várhatja a folytatást.

Ferencváros – Haladás/Viktória FC 4-1 (4-1)

Viktória: Bíró – Gődér, Horti, Koprena (Csizmadia 65′), Urbán (Kiss-Lantos 70′), Nagy V. (Németh M. 65′), Kovács V., Vladulescu, Balogh H., Németh A. (Herczeg A. 25′), Sweatman (Dódai V. 65′).
Vezetőedző: Székely Tibor

Gólszerző: Czellér (5′), Csányi (7′), Ivanusa (17′), Bíró (öngól – 45′) illetve Herczeg (44′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!