A Haladás VSE ökölvívó szakosztálya és a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület szeptember 11-én, a Haladás Sportkomplexum ökölvívó edzőtermében tartotta a Kajdi Jánosról elnevezett terem névadó ünnepségét.

Az ünnepi eseményen egykori sporttársakat – közöttük Gedó György 1972-es olimpiai bajnok ökölvívót, – családtagokat, László Győzőt, Szombathely sportért felelős alpolgármesterét, Bokor Zsoltot, a Haladás VSE sportigazgatóját, Gál Lászlót, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyimányőrző Egyesület elnökét, valamint a Haladás VSE fiatal bokszolóit a zöld-fehér egyesület ökölvívó szakosztályának menedzsere, Őze-Guth Szilvia köszöntötte.

Ezt követően Bokor Zsolt arról beszélt, hogy példaképekre van szükség és Kajdi János igazi példakép, ezért is fogadta örömmel a Haladás VSE a hagyományőrzők felkérését, a névadást, mint célt.

Gál László a vasi olimpikonok emlékének ápolását fogalmazta meg a hagyományőrző egyesület kiemelt céljaként, majd hozzátette, hogy fennállásuk óta 10 emléktáblát állítottak már. Ezután a 3 olimpián szereplő Kajdi Jánost méltatta, majd felidézte az egyetlen szombathelyi születésű olimpiai bajnok és a vasi olimpiai bajnokok alakját is.

Kajdi János életútja
Kajdi 1950-től a Szombathelyi Dózsa, 1955-től a Komáromi Mélyépítők, 1958-tól a Sztálinvárosi Vasas, majd 1960-tól a Budapesti Honvéd ökölvívója volt. 1961-től 1972-ig hatvan alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.

Részt vett az 1964. évi, az 1968. évi és az 1972. évi nyári olimpiai játékokon. 1972-ben úgy lett ezüstérmes, hogy a döntőben törött bordával állt ki a kubai Emilio Correával szemben. Összesen négy Európa-bajnoki érmet, közöttük 1963-ban Moszkvában és 1971-ben Madridban aranyérmet nyert.

Pályafutása alatt 580 (!!!) mérkőzésen szerepelt, ebből 568-ban (!!!) győzött, tízszer szenvedett vereséget és kettő végződött döntetlennel. Az aktív sportolástól 1972-ben vonult vissza.
1966-ban a Sportvezető és Edzőképző Intézetben (SEKI) ökölvívó-szakedzői oklevelet szerzett. 1975-től 1983-ig a magyar ökölvívó-válogatott edzője volt, majd építési vállalkozóként tevékenykedett.

Kajdi János 1992. március végén gépkocsibalesetet szenvedett, majd április 10-én, életének 53. évében elhunyt.

Gedó György olimpiai bajnok 64 éve él a sportágért, a jelenlegi országos szakfelügyelő a jelenkor öklözői figyelmét hívta fel a sport szeretetére, min tmondta, ez a sport embert farag a fiatalból.
Hozzátette, hogy a 10 magyar olimpiai ökölvívó arany jó példa arra, hogy segíteni kell a mai kor fiataljait, hogy ők is sikeresek legyenek.

Gedó György Kajdi Jánosról
– 1968-tól volt barátom Kajdi János. Minden versenyre együtt készültünk, edzettünk, a bajnokságokon pedig együtt küzdöttünk. Nagyon sok öröm és persze üröm is előfordult a hosszú évtizedek során. Annak ellenére, hogy Ő Honvéd, én pedig Vasas sportoló voltam, nagyon szerettük és tiszteltük egymást. A sportban mindketten elértünk szinte mindent, amit lehetett. Egymást folyamatosan buzdítottuk, sajnáltam, hogy ,,csak” ezüstérmes lett az olimpián, megérdemelte volna az aranyat. Döntős ellenfele, a kubai Correa nem volt jobb Janinál, aki igazi ,,profi anyag volt”. Ha bennünket annak idején profi versenyeken is indítottak volna, akkor biztos vagyok benne, hogy mi is a világ tetejére értünk volna – nyilatkozta korábban Gedó György.

Pályafutását Horváth Vilmos elevenítette fel, erről IDEkattintva visszanézheted felvételünket.

A névadó ünnepségen a HVSE ökölvívó szakosztályának vezetője, Szalai Sándor is köszöntötte a megjelenteket és méltatta Kajdi János sportpályafutását.

A névadó táblájának felavatásán Kajdi János testvére, László, és családja köszönetét fejezte ki az ötletgazdák felé.

Az esemény végén Bokor Zsolt bejelentette, hogy 2022-től a HVSE szeretné évente megrendezni a Kajdi János emléktornát.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!