Egy hónappal első, nyitófordulóban lejátszott találkozóját követően lépett ismét pályára a címvédő Haladás VSE az élvonalbeli futsalbajnokságban. A Veszprém ellen elszenvedett vereséget követően előbb a Bajnokok Ligája, majd a válogatott összetartás miatt halasztottak meccset a zöld-fehérek. Hétfőn pedig már egy komoly rivális érkezett a Rohonci útra.

A Nyírgyulaj alakulata a nyáron alaposan megerősödött és a dobogós helyezések egyikét tűzték ki céluk. Ennek megfelelően az elért eredményeik is beszédesek voltak. A Berettyóújfalu ellen egyetlen góllal kaptak ki, míg a Veszprém csapatát magabiztosan legyőzték. Juan Ramon Calvo Rodriguez együttese viszont kétséget sem hagyott arról, hogy ez az este kiről is szólt.

Már akezdés után magához ragadta a kezdeményezést a Haladás és néhány kósza helyzet után a kapufát is megzörgették Vas Ádámék. Bár a nyírségi csapat is próbált veszélyeztetni, de Gyimesi Máté pazar formában védett – az este folyamán kibüntetőt is hárított. A játékrész közepére állandósult a szombathelyi nyomás, majd Dróth egyéni alakítása végén bombázott a hálóba 6 méterről.

A vezető találat megnyugtatta a Hali játékosokat, akik a folytatásban is jól kontrollálták a derbit. Ráadásul a szünet után Vas révén azonnal be is találtak – növelve ezzel a különbséget. A Nyírgyulaj cserékkel és szerkezeti váltással is próbált fogást találni a címvédőn, de hiába. A zöld-fehér együttes kiválóan védekezett és veszélyes kontrákat vezettek.

Három perccel a lefújás előtt egy gyors támadás végén Dróth készítette le a labdát Vas Ádámnak, aki egy védő szorításában passzolt a hosszú sarokba és állította be a 3-0-ás végeredményt. A Haladás VSE teljesen megérdemelten tartotta itthon a három bajnoki pontot, a remek erőkből és jól felkészített Nyírgyulaj elleni rangadón.

Haladás VSE – Nyírgyulaj Futsal 3-0 (1-0)

Haladás: Gyimesi – Longo, Sipos G., Dávid R., Vas Á.
Csere: Alasztics, Homlok – Kovács M., Szalmás, Nagy K., Dróth Z., Vatamaniuc-Bartha D., Gerencsér, Henrique Diniz.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerzők: Dróth (13′), Vas Á. (22′, 27′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!