A nyáron alaposan megerősödött a Haladás VSE élvonalbeli futsal együttese, amelyből így is akadtak hiányzók, ráadásul kisebb-nagyobb sérülések is tizedelték a keretet. Ennek ellenére a Dunaújváros elleni másodosztályú derbinek egyértelmű esélyesei voltak Sziffer András tanítványai. A kezdőben az NB I-ben is számításban vett alapemberek – így Hajmási Milán és Rezala – a kezdőben kaptak helyet.

Az erőviszonyokat jól mutatja, hogy azonnak nekiesett ellenfelének a Haladás és bő egy perc után már a vezetést is megszerezték a brazil légiósuknak köszönhetően. A folytatásban sem változott sokat a játék képe, a vendégek próbálkoztak támadásokat vezetni, de remekül zárt a szombathelyiek védelme. Az ellenakciók pedig rendre veszélyt jelentettek az újvárosi kapura.

A szünetig – a válogatott formáját idéző – Hajmási duplázott, ezzel megnyugtató előnyre szert téve vonulhatott a házigazda az öltözőbe. A térfélcserét követően egy védelmi megingást leszámítva a Haladás uralta a játékot. A hajrára pedig kiütközött a fizikális és technikai fölény is, így Sziffer András minden játékosának lehetőséget tudott biztosítani.

Az utolsó percekben további négy gólt szereztek a szombathelyi futsalosok, így rendkívül magabiztos teljesítménnyel és különbséggel abszolválták a Dunaújváros elleni nyitófordulót. A folytatás ugyanakkor nehezebbnek ígérkezik, hiszen a feljutásra pályáza ELTE-BEAC otthonába látogatnak Vidák Balázsék.

Haladás VSE II. – Dunaújváros Futsal 8-1 (3-0)

Haladás: Németh G. – Rezala, Kiss P., Hajmási, Vidák.
Csere: Soronics – Knizs, Mézer, Puhr, Horváth F., Kovács M., Horváth Z.
Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerző: Rezala (2′, 40′), Hajmási (8′, 20′), Vidák (35′, 39′), Knizs (31′), Kiss P. (35′) illetve Mézer (öngól – 26′).

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!