Még mindig nem lehet tudni, hogy a jövőben kinek az irányításával készül majd Kenderesi Tamás, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnoki érmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó.
A pécsiek 24 éves sportolója az M4 Sport péntek délelőtti Sporthíradó című műsorában elárulta: a szakember már megvan, de hivatalos közleményt ezzel kapcsolatosan még nem adott ki a csapata, ezért ő is titokban tartja az információt.
“Már korábban is szó volt arról, hogy ő egyébként megfelelő lenne, és közben el is kezdtem vele a közös munkát. A héten egyszer-kétszer lejártam hozzá edzésre, a jövő héten pedig ténylegesen megkezdjük a közös munkát” – nyilatkozta Kenderesi. Hozzátette: a hivatalos bejelentés nem rajta múlik, hanem a csapatától függ, de tudomása szerint jövő héten nyilvánosságra hozzák.
Kiemelte: a tokiói olimpiára való ötéves felkészülés fizikailag, még inkább mentálisan vett ki sokat belőle, de úgy érzi, hogy végre kellően ki tudta magát pihenni.
“A felkészülés során ritkán tudtam találkozni a családtagjaimmal, barátaimmal, de ezeket időközben már bepótoltam” – mondta. Hangsúlyozta: a felkészülés végén és az olimpia után nem volt meg benne a kellő “vízérzés”, ami mostanra már visszajött, és új edzőjével is abban maradtak, hogy akkor jövő hét folyamán “beleállnak a munkába”.
A célokkal kapcsolatban elmondta: kicsit fájó számára, hogy most hosszabb alapozó időszak vár rá, mert lesz ugyan év végén Európa-bajnokság és világbajnokság is, ahová szeretne kijutni, és ott a maximumot nyújtani, de azok rövid pályás világversenyek lesznek, ő pedig az ötvenes nagymedencében érzi igazán otthonosan magát. Ott viszont csak májusban rendeznek legközelebb vb-t.
Kenderesi edzéseit eddig Tari Imre irányította, akiről az úszó elmondta, hogy néha a jövőben is ellátogat majd az edzéseire, számít is a jelenlétére, egy közös horgászat alkalmával pedig szeretné átbeszélni vele azokat a dolgokat, amik mostanában történtek. A riói olimpián 200 méter pillangón bronzérmes Kenderesi Tamás ugyanebben a számban negyedik lett Tokióban.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!