Hétfőn nemcsak az élvonalbeli csapatok, hanem a másodosztályban érdekelt együttesek is pályára léptek. A vasi színeket két alakulat, a Haladás VSE II. és a Sárvár Futsal képviselik, ráadásul mindkét gárda győzelemmel alapozta meg szereplését a 2021/2022-es szezon nyitányán. Ezúttal viszont mindkét alakulatra sokkal nehezebb feladat várt, ráadásul idegenben.

A Haladás fakócsapata az élvonalba jutást megcélzó ELTE-BEAC csarnokába látogatott, több rutinos játékossal kiegészülve várták a zöld-fehéreket. Igaz tapasztalatból a vendégeknek is kijutott, hiszen Vidák és Longo személyében NB I-es múlttal rendelkező futsalosok is ott voltak a pályán. A vártnak megfelelően nagy csatát hozta a két együttes összecsapása.

A találkozót a hazaiak kezdték jobban és kétgólos előnyre is sikerült szert tenniük, majd Sziffer András alakulata megrázta magát és egy perc alatt egalizálni is sikerült a vasi együttesnek. A második félidő nagy csatát, sok helyzetet hozott, amelyekből egyet a Hali értékesíteni tudott, ezzel megszerezte második győzelmét és a második helyre lépett előre.

A Sárvár dolga annyiban nehezebb volt, hogy rengeteg sérült és munkahelyi elfoglaltság miatt foghíjas és felforgatott kerettel kényszerült elutazni a Rába-parti együttes. A hoszú út dacára úgy tűnt, hogy sikerülhet meglepniük Halmoséknak a Szigetszentmiklós együttesét. A találkozón azonban a kritikus pillanatokban kapott gólt a Sárvár, amiből nem volt visszaút.

Bár a második félidőben rendezte sorait a vendég alakulat, de ez csak az eredmény kozmetikázásához volt elegendő. Ezúttal csak ennyire futotta a másodosztály újoncának a nagyobb rutinnal rendelkező szigetszentmiklósiak ellen. A Sárvár két fordulót követően 3 ponttal a nyolcadik helyet foglalják el a 12 csapatot számláló NB II. nyugati csoportjában.

ELTE-BEAC – Haladás VSE II. 2-3 (2-2)

Haladás: Homlok L. – Longo, Knizs O., Kiss P., Vidák B.
Csere: Németh K. – Mézer V., Horváth F., Kovács M., Puhr B., Horváth Z.
Vezetőedző: Vidák Balázs

Gólszerző: Szakér Z. (8′), Dauner (16′) illetve Puhr B. (18′), Kovács M. (19′), Longo (32′)

*

Szigetszentmiklós – Sárvár Futsal 8-3 (5-1)

Sárvár: Soós B. – Gyenese Á., Fábián K., Tóth L., Kuti A.
Csere: Bankits K., Faiszt P., Németh K., Szakasics B., Halmos M.

Gólszerző: Csapó A. (6′, 40′, 40′), Sztraka (16′, 16′, 18′), Nagy R. (11′, 36′) illetve Kuti (20′, 40′), Gyenese (21′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!