Visszatekintő sorozatunk újabb állomása 1984 őszére kalauzolja az olvasókat. A korábbi év meglehetősen hektikus volt a Haladás számára, amely a kiesés réme elől menekült, majd maradt bent az NB I-ben. Az 1983/1984-es szezont a 16 csapatos élvonalban a 13. helyen – még épp hogy a biztos helyet jelentette a szombathelyi együttesnek, amelynél zajos volt a nyár.

A vezetőedző poszton történt az első váltás, miután Rátkai László – aki az utánpótlásnál végzett eredménye munkája után – tért vissza a felnőttek kispadjára. Rendkívül optimista volt az elvégzett munkát látva és a keret kialakításában is mindent biztosítottak számára a klub vezetői, akik feltétel nélküli bizalmat szavaztak a trénernek. Utólag kiderült, hogy ez jó döntésnek bizonyult.

– Csapatomnak reálisan a tizedik hely tájára van esélye. Véleményem szerint kiesési gondjaink nem lesznek. A Honvéd, a Rába és a Videoton csapatán kívül aligha pályázhat más a bajnoki címre – nyilatkozta a sportnapilap számára Rátkai László vezetőedző.

A szurkolók ugyanakkor szkeptikusak voltak, hiszen a szombathelyiek a legutóbbi szezonban nagyon kevés gólt lőttek, mégis az egykori gólkirály, Dobány távozott a vasi alakulattól, aki a PMSC játékosa lett. Klubot cserélt Szabó és Kiss, akik a Sabaria labdarúgói lettek, míg Preszeller a Rába ETO kedvéért hagyta el a Haladást. Ráadásul Fitos helyzete is bonyolította Rátkai mester dolgát.

A csapat új szerzeménye Vörös Imre
A csapat új szerzeménye Vörös Imre

Az MLSZ ugyanis október 15-ig eltiltotta a játékost, miután az MTK-hoz, majd a Haladáshoz is aláírt egy szerződést. Nagy érvágás volt az ikon Király Ferenc távozása is, aki az osztrák harmadligás Oberwart játékosa lett. Érkezők oldalán is akadtak szép számmal remek labdarúgók. Török Péter ügyvezető elégedett volt a nyári igazolások számával és minőségével is.

Gyurmánczy a Békéscsaba együttesétől érkezett, míg Vörös Imre és Pados a Sabaria csapatának mezét cserélték a Haladáséra. A klub ügyvezetője szerint ez a keret sokkal többre hivatott, mint a legtöbben várták volna. Célként az első tíz hely egyikének megszerzését látta a szakember reálisnak és a visszafogott kezdés után nem is vallott szégyent a csapat.

A 30. forduló után a 9. helyet csípték meg Hegedűsék, olyan együtteseket megelőzve, mint a PMSC, a Tatabánya, a Ferencváros, az MTK vagy épp az Újpest. Pedig a szezont három vereséggel kezdték a szombathelyiek, csak szeptember közepén sikerült először győzni. Akkor a Debrecen csapata hajtott fejet Szombathelyen, a találkozó pedig 1-0-val ért véget.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!