A szombathelyi klub hivatalos honlapjának tudósításából kiderül, hogy az első percektől próbálta magához ragadni a kezdeményezést a hazai csapat, az újonc angyalföldiek pedig eleinte válaszoltak még a bekapott gólokra, de aztán folyamatosan nyílt az olló, nőtt a különbség a 2 csapat között, 12-9-nél kértek először időt a vendégek.

A szezonban először pályára lépő, műtét után visszatérő Lilja Horilszka remekül blokkolta a Vasas próbálkozásait, illetve a hazai hálóőr, Tomasevics is bemutatott néhány bravúrt, így gyorsan ötre növelte a különbséget az SZKKA, 15-10. Az első félidő hajrájában noha ötnél is több góllal elléphetett volna az SZKKA, mégis felzárkózott a Vasas, de Prkacin egy perc alatt kétszer is betalált, így a szünetben 20-15-re húztak el Pődörék.

A második félidő elején mindkét oldalon záporoztak a gólok, a vendégek folyamatosan tapadtak, továbbra is szoros volt az eredmény. A Vasas nem adta fel, feljött ugyan kettőre, de Pődör Rebeka bombagóljaival újra négy volt közötte, 15 perccel a vége előtt 29-25-öt mutatott az eredményjelző. Ebben a periódusban hullámzó volt a játék, amit kihasználtak a vendégek, hat perccel a vége előtt egyetlen találatra jöttek fel, óriási izgalmak maradtak a végjátékra.

Az idegek harcát a fantasztikus szombathelyi szurkolók segítségével végül megnyerte Marosán György csapata, az utolsó 5 percben Stosics révén csak a hazaiak tudtak betalálni. A meccset, de főleg annak is hajráját ugyan megnehezítette a maga számára az SZKKA, de a győzelmet mégsem engedték ki a kezükből, 32-30-ra megnyerték hazai pályán a Vasas elleni alsóházi rangadót és ezzel megszerezték a nagyon fontos első pontjaikat a bajnokságban.

SZOMBATHELYI KKA – VASAS 32–30 (20–15)
Szombathely, 350 néző. V: Altmár, Horváth M.

SZOMBATHELY: TOMASEVICS – Kadlicsek 1, Virág 1, PŐDÖR R. 7 (1), GORILSZKA 4, Stosics 6, Csire 4. Csere: Balog, Christe (kapusok), Szendrei 3, Bíró, Papp P., Pődör B., Forgács, PRKACIN 6, Szmolek. Edző: Marosán György.

VASAS: Kurucz A. – Imrei R., M. AGBABA 9 (1), Faragó L. 3, Speth E. 3, KAJDON 3 (2), Oláh K. Csere: Gercsó, Zsigmond P. (kapusok), Dmitrovics, SZILOVICS 6, Ács 1, Kovács N. 3, Szatmári M. 2, Hadnagy. Edző: Penszki Gergely.

Az eredmény alakulása. 7. perc: 5–3. 13. p.: 8–6. 19. p.: 12–9. 25. p.: 16–12. 34. p.: 24–19. 40. p.: 26–23. 46. p.: 29–25. 53. p.: 31–29.
Kiállítások: 6, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/3

MESTERMÉRLEG
Marosán György: – Az előző fordulókban játszottunk már jobban is, de akkor nem szereztünk pontot. Ezúttal sok hibát követtünk el, lényegesen korábban lezárhattuk volna a mérkőzést. Köszönet fantasztikus közönségünknek, amely a nyolcadik játékosunk.

 

Penszki Gergely: – Elismerésem a Szombathelynek, de azt gondolom, ezúttal magunkat vertük meg. Az első félidőben nem működött a védekezésünk, a másodikban feljöttünk egy gólra, de elrontottuk a ziccereinket. Akkor pecsételődött meg a sorsunk, amikor emberelőnyben, egygólos hátrányban többször is labdát vesztettünk.

AZ ÁLLÁS 
  1. FTC 4 4 137–97 +40 8
  2. Győr 4 4 142–103 +39 8
  3. Debrecen 4 4 115–93 +22 8
  4. Mosonmagyaróvár 4 2 1 1 131–125 +6 5
  5. Vác 4 2 2 108–95 +13 4
  6. Dunaújváros 4 2 2 109–112 –3 4
  7. Kisvárda 4 2 2 112–118 –6 4
  8. Budaörs 4 2 2 93–108 –15 4
  9. MTK 4 1 1 2 108–112 –4 3
10. Siófok 4 1 3 128–137 –9 2
11. Szombathely 4 1 3 113–123 –10  2
12. Vasas 4 1 3 100–127 –27 2
13. Érd 4 1 3 95–126 –31 2
14. Fehérvár 4 4 102–117 –15 0

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!