Ki lehet jelenteni, hogy bár alig egy esztendeje, hogy megalakult a Sárvár futsal szakosztálya sikeres kezdeményezés volt. A kiváló csapategységgel rendelkező alakulat nemcsak a harmadosztályt nyerték meg és vállalták az NB II-es indulást, de a teljesítményük alapján helyük van ebben az osztályban is. A ligában pedig stabil középcsapattá érkelődtek Halmos Mátéék.

A másodosztály nyugati csoportjának harmadik körében a Sárvár ellenfele egy patináns múlttal rendelkező alakulat volt. A Dunaújváros hosszú éveken keresztül az élvonal meghatározó együttese volt, de gazdasági problémák miatt elveszítették legnagyobb játékosaikat és a kiesést sem tudták elkerülni. Ettől függetlenül nehéz ellenfélnek ígérkeztek Csányiék.

Az első félidő sok helyzetet hozott, de hiányzott a csapatokból az igai átütőerő, illetve Soós és Cseresnyés is jó formában védett, így a gólokra még várni kellett. A szünet után viszont beindultak a főszereplők és szinte azonnal meg is lett az eredménye. A 22. percben egy gyors kontra végén Kuti a jobb szélről, a kimozduló cerberus lába között passzolt a hálóba (1-0).

Nem kellett 120 másodperc ahhoz, hogy megduplázza előnyét a Sárvár. Ekkor az előző gól forgatókönyvéhez hasonló módon, de már a bal szélről Kovács talált a kapuba (2-0). A vendég időkérés után új erőre kapott a Dunaújváros. Előbb a hazai támadók rontottak el egy üres kapus ziccert, majd Tóth Lászlót állította ki a játékvezető. Az emberelőnyt szinte azonnal gólra váltotta a vendég együttes.

A betömörülő vasi védők lába között Csányi távoli löketével zárkózott a Dunaújváros (2-1). Sokáig viszont nem örülhettek a vendégek, hiszen a középkezdés után egyéni megmozdulása újabb hazai gólt eredményezett (3-1), bár ebben a találatban a kapus is benne volt. A hitehagyottá vált Fejér megyeiek még megpróbálkoztak vészkapussal zavart okozni, de hiába.

A sárvári védők remekül zártak vissza, így komoly helyzetig sem jutottak a vendégek. A kegyelemdöfésre, egyben a végeredmény beállítására a 38. percig kellett várni a nézőknek. Ekkor Nagy Martin fordult le és csapott be két embert a jobb szélen, majd kifogástalanul tálalt Szakasics elé, akinek nem volt nehéz dolga (4-1). Ezzel a sikerrel a Sárvár fellépett az 5. helyre.

Sárvár Futsal – Dunaújváros Futsal 4-1 (0-0)

Sárvár: Soós – Gyenese, Fábián, Tóth L., Kuti.
Csere: Bankits, Faiszt, Németh K., Kovács A., Halmos, Nagy M., Szakasics.

Gólszerző: Kuti A. (22′, 30′), Kovács A. (24′), Szakasics (38′) illetve Csányi (30′)

Kiállítva: Tóth L. (29′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!