A Vas Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság elérkezett az őszi szezon feléhez, hisz a hétvégén már a 8. fordulót rendezték meg. 

Az őszi időjárás a szebbik arcát mutatta a hétvégén, így a lelátók sem maradtak üresek.

Jegyzőkönyvek, tabella

Kiütéses győzelmet aratott az újonc ellen, így talált vissza a győztes útra a címvédő sárvári alakulat. A gárda ugyan zsinórban kétszer maradt nyeretlen az elmúlt fordulók során, most azonban határozottan jelezték, továbbra sem mondanak le a bajnoki aranyéremről.

Hiába vezetett, végül simán kikapott Szombathelyen a Jánosháza. A zöld-fehérek megérdemelten tartották otthon a 3 pontot.

A másik szombathelyi alakulat ezúttal a szebb napokat is megélt Szentgotthárdhoz látogatott, ahol végül két gólos győzelmet aratott, így a Király továbbra is tapad az éllovasra.

Az éllovas viszont szintén sikerrel vette hétvégi találkozóját: sok helyzetet hozott a Vasvár és a Celldömölk ütközete, melyen végül megérdemelten győzött a vendég csapat, akik ezzel továbbra is magabiztosan vezetik a tabellát.

A múlthét során elszenvedte első vereségét az idei szezonban, a mostani hétvégén pedig a másodikat is kénytelen volt átélni a Vép Bükön. A hazaiak kellőképpen meg is ünnepelték sikerüket.

Hosszú idő után nyert ismét a Lukácsháza, akik ezúttal a rosszabbik arcát mutató Répcelakot múlták felül hazai pályán 2:1-re.

Szintén ilyen arányban győzött a Rábapaty a Kőszeg ellen, míg a Körmend és az Egyházasrádóc ütközete 1:1-es döntetlent hozott. Érdekesség, hogy a piros-feketék ebben a szezonban már a 4. alkalommal osztoztak meg a pontokon 1:1-es végeredményt követően.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!