Futószalagon játsza találkozóit a Haladás VSE élvonalbeli férfi futsal együttes, amely az elmúlt hét nap alatt már a harmadik tétmérkőzésén lépett pályára. Az ellenfél a pont nélkül, a sereghajtó pozícióban álló Kistarcsa volt, amelynél még edzőt is cseréltek az elmúlt hetek során. Hazai oldalon több játékos kapott nagyobb szerepet, akik eddig talán kevesebbet segíthették a csapatot a pályán.

Ennek megfelelően a biztonság jegyében teltek az első percek, felesleges kockázatot egyik oldal sem vállalt. A biztos védekezésből épített támadások eleinte pontatlanok voltak, majd egyre veszélyesebbé vált a Haladás. Ennek eredményeként a 16. percben Vas bombája a kapufán csattant, a kipattanóra Hajmási érkezett jó ütemben és szerezte meg a vezetést a vasi alakulatnak.

Sokáig nem örülhettek a szombathelyi szurkolók, hiszen még ugyanabban a percben egyenlítettek a vendégek Gellérfi Sándor jóvoltából. A szünet előbb pedig Kövesdi Zsombor cselezte ki Homlok Leventét és passzolt a hálóba. A második félidőben a zöld-fehérek jó ütemben gyorsították fel a játékot és ezt a Pest megyeiek nem tudták felvenni.

Barabás fél perc alatt két sárga lapott kapott – elkésett belépő miatt – így emberelőnybe került a Haladás. Ezt Vas Ádám révén gyorsan kihasználták a hazaiak és 2-2-ről új mérkőzés kezdődött. Hiába tűnt úgy, hogy elkapta a fonalat a Hali, ismét vezetést szerzett a Kistarcsa, egy tetszetős kontratámadás végén Besnyő lőtt Homlok lábát érintve a kapuba.

A vendégek hatalmas ziccert rontottak a hajrában, amit azonnal büntetett a házigazda. A vészkapussal támadó vasi futsalosok előbb Bita öngóljával egyenlítettek, majd Henrique Diniz is betalált a hálóba. Dróth Zoltán találata a kegyelemdöfés volt a 39. percben, amely a végeredményt jelentette egyben. A szombathelyiek a vártnál talán nehezebben nyert a szimpatikus ellenfél benyomását keltő Kistarcsa ellen.

Haladás VSE – Kistarcsa Futsal 5-3 (1-2)

Haladás: Homlok L. – Hajmási M., Sipos G., Rezala, Vas Á.
Csere: Alasztics M. – Kovács M., Szalmás Z., Nagy K., Dróth Z., Dávid R., Vatamaniuc-Bartha D., Gerencsér A., Henrique Diniz.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerző: Hajmási M. (16′), Vas Á. (25′), Bita (öngól – 37′), Henrique Diniz (37′), Dróth Z. (39′) illetve Gellérfi (16′), Kövesdi (19′), Besnyő (32′)

Kiállítva: Barabás (24′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!