Ahogy beszámoltunk róla, ezen a hétvégén a darts szakág színe-java a vasi megyeszékhelyen teszi tiszteletét. A Magyar Darts Szövetség, Szombathely Önkormányzata, a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület, a Pannonsport Kft. és a Haladás VSE összefogásából már második alkalommal ad otthont városunk az ország egyik legnívósabb erőpróbájának.

Könnyed nyitányként, ráhangolódás jegyében péntek este a II. Haladás Open, nyílt versenyre várnak mindenkit, aki szeretné próbára tenni tudását. A program különlegességét az adja, hogy a profik mellett amatőrök jelentkezését is várják a szervezők. Csóka András, az SZDCSE elnöke ugyanakkor titokban reménykedik, hogy sikerülhet megőrizni a kupát az egyesületen belül.

Ehhez nyilván lesz néhány szava a helyszínre érkező próbázóknak is. Ugyanakkor a hétvégi bajnoki zárófordulón és magyar kupa küzdelmei során szintén hasonlóan eredményes szereplésben bízik Csóka András. Interjúnkban kitér arra is, hogy kik lehetnek azok, akik kellemes meglepetést okozhatnak a szurkolóknak. Talán nem árulunk el nagy titkot, hogy maga Csóka András idei szereplése okán, őt is hasonlóan társaihoz favoritnak nevezhetünk…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!