Kiváló hangulat, remek mérkőzések jellemezték a Magyar Darts Szövetség égisze alatt megrendezett STEEL nemzeti bajnokság 9. fordulóját. Hazánk legjobb versenyzői ragadtak nyilat a győzelem reményében, ahol a hölgyek és a férfiak mezőnyében is nyílt volt még a küzdelem, így nagy kérdés volt, hogy ki örülhet igazán egy rendkívül hosszú nap végén.

Az igazolt sportolók már kora reggel gyülekeztek a Haladás Sportkomplexumban és a csoportkörök után már minden győzelemnek nagy értéke volt a végelszámolást illetően. A hazai színeket természetesen a Szombathelyi Darts Club SE képviselte, nem is vallottak szégyent, ugyanakkor a hőn áhított meglepetés elmaradt. Ennek okairól Csóka András, az egyesület elnöke számolt be.

– Nagyon szerettük volna a nagy oroszlánokat legyőzni, de csak a bajszukat sikerült megtépni. Sajnos a hosszas szervezés, valamint a Haladás Open verseny is sokat kivett a versenyzőinkből, akik ugyan teljesítették az elvártakat, de az extrák ezúttal elmaradtak. Sebaj, remek tapasztalatszerzés volt ez mindannyiunk számára – osztotta meg gondolatait az SZDCSE elnöke és versenyzője.

Nagy csatát hozott a nők éljátékosok párharca. Sokáig kérdés volt, hogy ki juthat el a döntőig. Kovács Tamara és Sebestyén Regina is szépen menetelt a legjobb négy közé,a hol viszont Cserpes Ágnesés Ölei Annamária legyőzte az esélyesebbnek tartott riválisukat. A döntőt végül Ölei Panka nyerte, miután 7-4-re lelépte ellenfelét. A magyar bajnoki címet a Pheonix DSE versenyzője, Erdei Nóra hódította el éves teljesítménye alapján.

Hasonlóan izgalmas menetre számíthattak a nézők a férfiak mezőnyét illetően is. Az esélyeknek megfelelően az első két kiemelt – Kovács Patrik és Székely “Penge” Pál jutott a legjobb négy közé. Hozzájuk csatlakozott Bezzeg Nándor és Strbik Péter, azonban nem termett utóbbi párosnak sok babér, hiszen ellenfelük 2-0-ra győzte le őket.

Székely a döntőben sem ismert kegyelmet: közel 90-es átlaggal és 107 közeli első kilenc nyilas átlaggal állva hagyta Kovács Patrikot, akinke a kiszállókkal is meggyűlt a baja. A 9. fordulót így Penge nyerte, de döntőbeli ellenfelének is van oka örülni. Kovács Patrik ugyanis a pontversenyben megelőzött mindenkit, így az éves összteljesítmény alapján magyar bajnok lett.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!