Nikolina Milics szerezte az Atomerőmű KSC Szekszárd történetének első hazai kosarát az Euroliga főtábláján – két pontjával vezettek a tolnaiak a francia Basket Lattes Montpellier elleni találkozón. Külön nem is kell ecsetelni, nagyszerű hangulat uralkodott a sportcsarnokban, az irányítást ugyanakkor átvették a vendégek. A magyar bajnoki ezüstérmes edzője, Djokics Zseljko nem küldhette csatába a beteg Gereben Líviát, aki bajával egyébként nem volt egyedül a keretben, de a másik hat embert sikerült annyira kikúrálni, hogy játszhassanak.

A második negyed elején a frissen beálló csapatkapitány, Bálint Réka és a szlovén Zala Friskovec triplájával ismét a házigazdánál volt az előny (21–15). Milics, akinél jobb játékos talán sosem játszott Szekszárdon, ezúttal is elemében volt, a szerb magasember dicséretes és elvárható módon magára vállalta a vezérszerepet, a labdafelhozatalnál sem jött zavarba.

A nagyszünet előtt hárompontos francia előnyt regisztrálhattunk, de ez nem jelentett sokat, folyamatosan fej fej mellett haladtak a felek, miközben Milics a középtávolit is olyan természetességgel süllyesztette el a gyűrűben, mintha csak edzésen lenne. Sokáig állt 50–50-re a találkozó, innen Krnjics Szara büntetőjével a kék-fehérek léptek el, ám a túloldalon behullott Sydney Wallace hármasa.

Az utolsó periódus elején öttel húzott el a látogató, nagyon kellett Studer Ágnes bátor betörése és az egyik figurára beszálló Holcz Rebeka duplája sem ártott volna, azonban nem ment be a dobás – nem úgy, mint Leslie Vorpahl saroktriplája (60–61)! Két perc 13 másodperccel a vége előtt másodszor támadhatott a vezetésért a KSC, viszont Studer kidobta a labdát az oldalvonalon túlra.

Ana Maria Filip távolija hatalmas szerencsével esett be (65–69), és a francia mázlis kísérlete el is döntötte a végkimenetelt. Néha ilyen apróságokon múlik egy mérkőzés, mert egyébként a sok sebből vérző mieink végig egyenrangú riválisai voltak a papíron esélyesebb, odahaza a Prahát is felülmúló franciáknak. A jövő héten éppen ott, vagyis a cseh fővárosban lépnek fel a szekszárdiak.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Atomerőmű KSC Szekszárd–BLMA (francia) 65–72 (15–15, 17–20, 19–18, 14–19)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
MBA Moszkva (orosz)–USK Praha (cseh) 54–79
Perfumerias Avenida (spanyol)–TTT Riga (lett) később

B-CSOPORT
VBW ARKA GDYNIA (lengyel)–SOPRON BASKET 71–86 (19–20, 18–27, 19–23, 15–16)
Gdynia, 200 néző. V: Selkee (finn), Marchis (román), Bejat (norvég)

GDYNIA: Lundquist 4, KUNEK 23/9, Kastanek 13/9, Begic 8, BERTSCH 17/3. Csere: Borkowska 2, Bernies 2, Podgorna 2. Edző: Gundars Vetra

SOPRON: FEGYVERNEKY 12, N. JOVANOVICS 18/9, VARGA ALIZ 15/9, Williams 8/3, HATÁR 18. Csere: Gaye 12, Varga Sára 3. Edző: Gáspár Dávid

Az eredmény alakulása. 4. p.: 9–3. 7. p.: 11–12. 12. p.: 21–24. 14. p.: 26–31. 19. p.: 32–40. 23. p.: 40–55. 26. p.: 50–55. 29. p.: 54–66. 32. p.: 56–75. 37. p.: 67–82
Kipontozódott: Gaye (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: – Nagyon büszke vagyok a csapatra, újabb fontos győzelmet arattunk az Euroligában. Magas szinten teljesítettünk ezen a meccsen! Védekezésben a saját elvárásaink alatt voltunk ugyan, de támadásban nagyon jó momentumaink voltak. Mindenki jól szállt be a játékba, és követte a megbeszélt tervet.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Dinamo Kurszk (orosz)–Galatasaray (török) 78–76
Fenerbahce (török)–Basket Landes (francia) 65–70
Az állás: 1. Sopron 4 pont, 2. Dinamo Kurszk 4, 3. Landes 3, 4. Fenerbahce 3, 5. Schio (olasz) 2 (1 mérk.), 6. Galatasaray 2, 7. Arka Gdynia 2, 8. Uni Girona (spanyol) 1 (1)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!