Alaposan kicserélődött a Mezei Vill kerete a nyári időszakban, ettől függetlenül nem lehet azt állítani, hogy meggyengült volna a korábbi BL-résztvevő együttes. Hiányzó pedig mindkét oldalon akadt, így igazán ínycsiklandó párharcnak ígérkezett a péntek esti összecsapás. Mindkét alakulat a győzelem reményében esett a kezdés után ellenfelének és felejthetetlen találkozót kanyarítottak a főszereplők.

Már az elején udvariatlan vendégnek bizonyult a Haladás, hiszen egy szép akció végén Hajmási talált a kapuba és a vezetés mellett a biztos labdatartást is szem előtt tartották a szombathelyiek. A Berettyó jobbára csak ritkán – akkor is kontrából – jutott el Alasztics kapujáig, akinek nagyot nem kellett védenie. Trencsényi János vezetőedző merész lépésre szánta el magát.

Már az első félidőben vészkapusra váltott csapatával, ezzel lelassította a vasi együttest és a helyzetek száma is csökkent a nagyszünetig. A térfélcsere után is meddő volt a hazaiak mezőnyfölénye, gólt pedig a Haladás szerzett. Hajmási kísérleténél még a kapufa kisegítette a MVFC-t, de Vas Ádám átlövése a lábak között utat talált a kapuba.

Hogy izgalmas legyen a hajrá, arról Tóth gondoskodott, aki a kimozduló Alasztics mellett passzolt a hálóba. Vas Ádám viszont másként gondolta és egy kis kavarodást kihasználva újra kétgólos előnyhöz juttatta csapatát. A végén még igyekezett a Berettyó pontot menteni, faragni a hátrányon, de a szombathelyiek rendkívül magabiztos játékkal, megérdemelten nyertek idegenben.

MVFC Berettyóújfalu – Haladás VSE 1-3 (0-1)

Haladás: Alasztics – Kovács M., Luiggi Longo, Sipos G, Henrique Diniz.
Csere: Gyimesi – Szalmás Z., Hajmási M., Dróth Z., Dávid R., Vatamaniuc-Bartha D., Gerencsér A., Vas Á.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerző: Tóth A (35′) illetve Hajmási (4′), Vas Á. (33′, 38′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!