Nagy várakozás előzte meg a Szombathelyi Haladás hétvégi mérkőzését. A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában a Soroksár együtteséhez látogattak Németh Szabolcs tanítványai abban a reményben, hogy sikerül pontot, pontokat rabolni az idegenbeli fellépés során. Ugyanakkor nem mehetett biztosra a listavezető, hiszen Lipcsei Péter tanítványai meglehetősen kellemetlen ellenfélnek számít.

Egykori, nagy múlttal rendelkező Fradi játékosok, valamint tehetséges utánpótláskorú labdarúgókkal kiegészült keret eddig kétarcú volt a bajnokság során. A legutóbbi öt találkozójából hármat megnyertek és ezzel stabil középcsapatként várták a szombathelyieket. A találkozón az első percek után a vendégek akarata érvényesült, ami a helyzetek számában is megmutatkozott.

Hiába a magabiztos labdatartás és a szórványos mezőnyfölény, nem sikerült bevenni a vasi támadóknak Varga kapuját. Raáadásul a játékrész közepére kiegyenlítetté vált a játék és már a soroksári szélsők is könnyebben jutottak el a támadóharmadba. Néhány vendég helyzet után a félidőt Lovrencsics csúsztatása zárta, a gólra tehát még várni kellett a mintegy száz vasi szurkolónak.

A második játékrész elején két támadót is becserélt Németh Szabolcs, majd Kállai sérülése miatt kényszerű változtatásra is szükség volt vendég oldalon. 54. percen Tóth Milán bólintását kellett bravúrral védenie a hazai kapusnak, érett tehát a Hali-találat. Hiába azonban a nagyobb elán, gyorsan alábbhagyott a támadási kedv vasi oldalon, ami a Soroksárnak jött kapóra.

A hazaiak több ízben is megdolgoztatták Rózsát és a vendég védőket. Az utolsó 10 percre mindkét együttes mozgosította tartalékait, de rengeteg pontatlanság jellemezte a mérkőzés ezen szakaszát. A vége előtt Holdampf egy utánrúgását piros lappal jutalmazta a játékvezető. A ráadás perceiben aztán ismét a sípmester lépett elő főszereplővé.

Hegedűs egy lövésbe feküdt bele, a kísérlet lepattant a testéről, azonban Antal játékvezető úgy ítélte meg, hogy kezezett a csereként beállt játékos és büntetőpontra mutatott. Amit a találkozó elején nem adott meg a Haladásnak, azt a végén a Soroksárnak befújta. A megítélt tizenegyest belőtték a hazaiak, ahol a mérkőzés leggyengébb pontja épp a játékvezető volt. A Szombathelyi Haladás így 12. fordulóban elveszítette veretlenségét.

Soroksár – Szombathelyi Haladás 1-0 (0-0)

Haladás: Rózsa – Kállai (Tóth D.), Mocsi, Németh M., Bosnjak – Szekér (Monori), Holdampf – Kiss B. (Hegedűs), Tóth M., Doktorics (Csilus) – Horváth R. (Délczeg).
Vezetőedző: Németh Szabolcs

Gólszerző: Lőrinczi (büntetőből – 91. perc)

Kiállítva: Holdampf (Haladás – 89. perc)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!