A cseh Sparta Prahával vívott párharc első összecsapását hazai pályán 3-1-re nyerte a magyar csapat szeptember 29-én, a szerdai, prágai visszavágón pedig 3-3-as döntetlent játszott – Vancsa Zalán duplája mellett egy gólpasszt is kiosztott. A magyar együttes 6-4-es összesítéssel lépett a következő fordulóba, ahol a belga KRC Genk vár rá novemberben.

UEFA Ifjúsági Liga, bajnoki ág, 1. forduló, visszavágó

Sparta Praha (cseh)-MTK Budapest 3-3 (1-1)
Továbbjutott: az MTK Budapest, 6-4-es összesítéssel.

2. FORDULÓ
MTK Budapest–Genk (belga)
Az első mérkőzést november 3-án, a visszavágót három héttel később rendezik meg.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!