A sikeres nemzetközi szereplést követően a hétvégén újra a Szuperligában bizonyíthatott a Répcelaki SE tekecsapata, akik a bajnokság egyik legerősebb csapatát, a zalaegerszegi alakulatot fogadták.

Az első körben vasi részről Rozmán Szabolcs és Tóth Áron is jól tartotta magát, a pontszerzések azonban elmaradtak Kakuk Levente, illetve Járfás László ellen (552-581, valamint 553-580 a hazaiak szemszögéből).

A második etapban Molnár Pál nagyot harcolt, de végül 9 fás különbséggel alulmaradt Fehér Zoltánnal szemben (580-589), a jól teljesítő Horváth Zoltán azonban legyőzte Kozma Károlyt (604-565), így a vége előtt 3-1, illetve 26 fa volt a Zalaegerszeg előnye, azaz nyitott volt a találkozó.

A záró körben viszont teljesen elbillent a pálya a zalaiak irányába, és sem Bóka Róbert (511 fa), sem pedig Kuslics Gergely (537 fa) nem tudott szettet, illetve párharcot nyerni, így a kiemelkedően gurító Farkas Ádámnak (631 fa), valamint Pintér Károlynak (639 fa) köszönhetően 7-1-es (3585-3337) győzelmet aratott a Zalaegerszeg.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!