Vasárnap Celldömölk ad otthont a 2021. évi Erősember páros országos bajnokságnak. Az igazán izgalmasnak ígérkező bajnokságra 8 duó nevezett. Az ország minden részéből érkező sportemberek között ott lesz a Vas megyét képviselő Gadó András – Dávid János páros is.

– Idén másodszor látogat vissza az erős emberek mezőnye a vasi városba, ugyanis nyáron az országos kamion húzó sorozat egyik állomása már volt Celldömölk – tudtuk meg Gadó Andrástól, aki azt is elmondta érdeklődésünkre, hogy a celldömölki megmérettetésen 5 versenyszám várja a párosokat.

– Lesz páros beton mixer húzás (25 tonna), viking nyomás, kőgolyó pakolás, valamint a lengő súly és koffer cipelésből álló vegyes feladat is – tette hozzá a vasi páros tagja.

A verseny vasárnap 13 órakor a Művelődési Ház parkolójában kezdődik. A szervezők és rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!