Első győzelmének megszerzése volt a célja a Haladás VSE női röplabda együttesének. Mucsi Péter tanítványai a másodosztály “C”-csoportjába került, ahol korábban a MÁV Előre és az MTK előtt is fejet kellett hajtania. Joggal voltak tehát feltüzelve a szombathelyi lányok, akik a budapesti kék-fehérek után egy szintén erős ellenfelet, a Palota RSC-t fogadták a vasi megyeszékhelyen.

Kissé megilletődve kezdte a találkozót a házigazda. Több technikai hibát vétettek a játékosok, így Mucsi Péter időkéréssel és cserékkel próbált lendületet adni tanítványainak, de hiába. Az első szett elvesztése után viszont megtáltosodtak Zoltán Annáék és magabiztos játékkal – 40 percnyi játék után – kiegyenlítettek a zöld-fehérek.

A lendület viszont alábbhagyott és ezzel együtt a pontosság is, így ismét a vendégek kerültek lépéselőnybe. Hogy mennyire nagy csata zajlott a pályán jól mutatja, hogy a negyedik szett tartott a legtovább, de a 27. perc végén már 2-2 állt az eredményjeltőn. Következett a mindent eldöntő játszma, amit bár a vendégek kezdtek jól, reális esélye volt a győzelemre a szombathelyieknek is.

A hajrában, a döntő pillanatokban ugyanakkor megremegtek a kezek és nem sikerült egyenlíteni a szetten belül, ráadásul még a szerencse is a palotaiak kezét fogta. Végül a közel két órán keresztül tartó összecsapás végén a budapestiek örülhettek. Mucsi Péter tanítványai pedig vasárnap a TFSE otthonában javíthatnak és szerezhetik meg a hőn áhított győzelmet.

Haladás VSE – Palota RSC 2-3 (16, -17, 21, -18, 10)

Haladás: Katona V., Varga N., Fatér J., Kovács Sz., Zoltán A., Héjj L., Marton G., Németh N., Németh-Takács B., Németh B., Horváth B., Varga Á.
Libero: Kiss D., Fatér V.
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter
Másodedző: Petre Antonio Mircea

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!