További dél-amerikai versenyeken biztosíthatja helyét a januári ausztrál nyílt bajnokságra Bondár Anna, aki vasárnap megnyerte a Buenos Aires-i, 125 ezer dollár (38,8 millió forint) összdíjazású salakpályás tornát, s ezzel az első számú magyar női teniszezővé lépett elő.
A 24 éves játékos – aki augusztusban még 199. volt a világranglistán – diadalával 28 helyet ugrott előre, és hétfőtől már a 107. helyen jegyzik.
“A torna előtt nem gondoltam, hogy ilyen jól zárhatom a hetet, de legbelül azért ebben reménykedtem” – nyilatkozta a Hajdúszoboszló SE sportolója a klub sajtóosztályának. – “Bízom benne, hogy idén sikerül kiharcolni az Australian Open-főtáblát. A következő két hétben lesz egy chilei 60-as és egy uruguayi 125-ös verseny, itt gyakorlatilag bebiztosíthatom a helyemet a melbourne-i mezőnyben.”
A válogatott teniszező kifejtette, csak “hab lenne a tornán”, ha a legjobb százba is bekerülne 2021-ben.
“A 274. helyről kezdtem ezt a szezont. Közelinek tűnik, de még egy jó nagy lépés kell a top 100-ba. Az egyértelmű, hogy nem szeretnék itt megállni, hanem ezzel a lendülettel továbbmenni és kihasználni, hogy jó formában vagyok” – tette hozzá a szeghalmi születésű Bondár Anna, aki még sosem szerepelt Grand Slam-torna főtábláján.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!