A hosszú út és a szokatlan időpont sem zavarta meg a Haladás VSE női röplabda együttesét, amely vasárnap kora délután a fővárosba látogatott. A Magyar Testnevelési Egyetem termében a TFSE U21-es csapata látta vendégül a vasi zöld-fehéreket. A szombathelyiek kispadján ezúttal Petre Antonio Mircea ült és irányításával az első győzelmére készültek.

Ez a vártaknak megfelelően kiváló nyitás-fogadással és ragyogó centermunkával sikerült is. Már az első szett során egyértelművé tették a vendégek, hogy mindenképpen szeretnék begyűjteni első győzelmüket. Nemcsak egyénileg, de csapatként is sikerült felülmúlni a fásult és helyenként pontatlan együttes benyomását keltő hazaiakat.

Hiába kért időt a budapestiek mestere és igyekezett cserékkel megakasztani a Haladás játékát, de hiába, mert bő félóra játék után már két szettes előnyre tettek szert Zoltán Annáék. Az utolsó felvonásra már teljesen szétesett és elfáradt a TFSE és csak a szombathelyiek hibáinak köszönhetően szerezték pontjaik többségét játszmán belül.

A Haladás VSE végig remekül kontrollálta a találkozót és főleg a háló közelében mutatott lehengerlő játékával alig 59 perc alatt pontot is tett az összecsapás végére. Ezzel a teljesítménnyel pedig megérdemelten szerezte meg a bajnokság során az első győzelmét a vasi alakulat és sikerével fellépett a C-csoport ötödik helyére.

– A mérkőzésen az elejétől kezdve mi domináltunk. Nagyon jól kezdtük mind a három szettet, a játék minden elemében nagyon jól teljesítettek lányaim. Blokkjaink a helyén voltak, a center játékunk nagyon jól működött, ahogy a nyitások és a feladás is. Gratulálok a lányoknak, az egész csapatnak a jól megérdemelt győzelemhez – nyilatkozta a hunvolley szakoldalnak Petre Antonio edző.

TFSE-u21 – Haladás VSE 0-3 (16, 13, 15)

Haladás: Zoltán A., Marton G., Németh-Takács B., Németh B., Horváth B., Varga Á.
Libero: Kiss D., Varga N.
Csere: Katona V., Fatér J., Kovács Sz., Fatér V.
Edző: Petre Antonio Mircea

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!