Az egyik patinás szombathelyi étterem rendezvényterme adott otthont a hétvégén Szombathely sorra kerülő Sportlövő Országos Nemzeti Bajnokságot megelőző sajtótájékoztatónak. A pénteki eseményen elhangzott, hogy a vasi megyeszékhely igyekszik minden sportágnak helyet adni.

Tóth Kálmán, Szombathely megyei jogú város sportbizottságának elnöke kiemelte, hogy Szombathely minden sportágra befogadó módon reagált és ezen a 2 napon is jó házigazdája kíván lenni az ország minden tájáról mintegy 400 versenyzőt felvonultató sportbajnokságnak

Sinka László, a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára a Szombathely kötődő személyes emlékek felelevenítése után arról beszélt hogy az izgalmas, nehéz és különleges sportág újszerű megmérettetése lesz a szombaton 10 órakor kezdődő, szlovénok elleni párharc.
– A sportlövészet városon belüli erősödése fontos, nem titkolt cél, hogy minden tanintézetben legyen jelen ez a nagy tradíciókkal rendelkező sportág – tette hozzá a sportági szövetség főtitkára.

Molnár László, a Magyar Sportlövők Szövetsége kommunikációs igazgatója a verseny belső tartalmáról beszélt. Szombaton arra törekszik az 1896 óta olimpián szereplő sportág, mint egyéni sportág, hogy kiváló erőfelmérőt biztosítson a résztvevő versenyzőknek.

– A magyar-szlovén válogatott párharcot légpuska és légpisztoly versenyszámban is 10 méteren, 8-8 fős csapat részvételével, 6 db 10 lövéses sorozatban bonyolítják le. A bemutatás és a Himnuszok után az 1. félidő 10 órakor kezdődik. A 2 félidő az ebédszünet után kezdődik majd és az összesített eredmények alapján jelentik be a végeredményt. A
vasárnapi 400 fős versenyen pedig tehetséges magyar fiatalok állnak lőállásba a puskásoknál és a pisztolyosoknál is. Az eredményhirdetést 15.30-kor tartják meg – ismertette a forgatókönyvet a kommunikációs igazagtó.

Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a szervező, a rendező és a város is teljesítette, amit vállalt.

– A hagyományt teremtő versenyen lehet majd drukkolni, mert a technika miatt jól követhető lesz a 150 éves szövetség által szervezett bajnokság – fűzte hozzá az ügyvezető.

A versenyt ingyenesen látogathatják nézők, akik számára a maszkhasználat, a kézfertőtlenítés és a távolságtartás is betartandó norma lesz. Az izgalmasnak igérkező versenyről a helyszínről jelentkezünk majd.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!