Az Adventi Családi Napok alkalmával az eSport Szombathely csapata is tiszteletét teszi az MMIK-ban. A pénteki nap során az egyesület digitális eszközei és instruktorai várják a kedves érdeklődőket egy közös videójátékozásra, beszélgetésre.
Az idei évben az MMIK Szombathely hagyományteremtő céllal megrendezi adventi hétvégéjét, mely rengeteg programot kínál az adventi időszak 3 napja alatt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A december 17-én, pénteken kezdődő eseménysorozat a koncerteken kívül interaktív kikapcsolódást nyújt a látogatóknak. A programok ingyenesen látogathatók, az MMIK épületében a maszkviselés kötelező. A programok december 19-én, 16.00-kor záródnak. A rendezvény ideje alatt az MMIK előtti téren kézműves vásárban nézelődhetünk, vásárolhatunk vagy éppen kóstolhatjuk meg a finoman elkészített forralt borokat.
Az első nap délutánja folyamán az eSport Szombathely játékaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!