Azonos pontszámmal állt a fordulót megelőzően a Haladás és az ELTE-BEAC, amely között a gólkülönbség volt eltérő. Sziffer András tanítványaira pokolian nehéz pillanatok vártak, hiszen a fővárosi alakulat jó formában volt, míg a zöld-fehérek számára nem úgy sikerültek a mérkőzések, mint szerették volna. Ráadásul betegségek és sérülések is tizedelték a vasi gárda keretét.

Így alaposan megfiatalított csapattal kényszerültek fogadni az ELTE-BEAC együttesét, amely mindenképpen győzni akart a találkozón. Erről gyorsan nyomatékot is adtak a vendégek, akik a harmadik percben már két góllal álltak jobban. Először Tarjáni, majd Boros köszönt be a vasi együttes kapujába. Hiába próbált szerkezetet váltani a Haladás, nem sikerült fogást találni az ellenfélen.

Az első félidő derekán csak szépítő találatra futotta Szalmás révén a házigazdától, de a nagyszünetre tovább nőtt a különbség. A mondás pedig ezúttal is igaznak bizonyult, miszerint a szegény embert az ág is húzza. A 23. percben a kiállítás sorsára jutott Vidák Balázs, ezzel csapatkapitányát és vezérét is veszítette a megfiatalított szombathelyi gárda.

A fővárosi együttes pedig köszönte a lehetőséget és három perc alatt, három gólt jegyezve végérvényesen eldöntötte a találkozót. A Haladás VSE számára a vereséget követően sem ért véget a 2021-es év, hiszen december 17-én még a Balaton-partjára is ellátogattak, ahol a Tihany otthonában szerepeltek. Hamarosan erről a meccsről is beszámolunk.

Haladás VSE II. – ELTE-BEAC 1-8 (1-4)

Haladás: Soronics G. – Knizs O., Horváth F., Puhr B., Vidák B.
Csere: Kiss D. – Kovács M., Szalmás Z., Kiss P., Vatamaniuc-Bartha D., Horváth Z., Gerencsér A.
Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerző: Szalmás Z. (11′) illetve Tarjáni P. (1′), Boros R. (3′), Szini L. (10′), Spáth H. (16′), Tóth D. (27′), Dunai A. (29′, 29′), Horváth B. (40′)

Kiállítva: Vidák B. (Haladás – 23′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!