Az NB II. nyugati csoportjának 14. fordulóját rendezték, közte a Dunaújváros-Sárvár összecsapást, amelynek tétje az volt a vendég vasi alakulat számára, hogy sikerül-e megszilárdítani helyét az élmezőnyben?! Intő jel volt azonban, hogy a hosszú út mellett betegség is nehezítette a zöld-fehérek dolgát. Ennek ellenére pontot, pontokat szerettek volna szerezni a derbin.

Az első félidőben eleinte visszafogott játékot nyújtottak a csapatok, a biztos védekezést egyik fél sem adta fel könnyen. A helyzetek kidolgozása épp ezért lassabb volt és mindkét oldalon jó napot fogtak ki a kapusok. Amikor pedig úgy tűnt, hogy a hálóőrök eszén túl is járhatnak a támadók, akkor egy csapattárs segített be. Az első húsz perc során így gól nem is született.

A folytatásban aztán mindkét oldal nagyobb hangsúlyt fektetett a támadásra. Ekkor már futószalagon dolgozták és hagyták ki a helyzeteket a csapatok. Majd a 25. percben Kuti András révén a vezetést a vendégek szerezték meg – teljesen megérdemelten. A hazaiak ezután taktikát váltottak és átvette az irányítást is. Az utolsó percekre aztán megtört a jég és bevették Soós kapuját is.

Ráadásul a kitámadó sárvári játékosokat a hajrában újabb gólokkal büntették a dunaújvárosi csatárok. Végül 4-1-re nyert a házigazda, amely elmozdult a kiesőhelyről és a telet a 10. helyen tölti. A Sárvár Futsal pedig a hatodik pozícióból várhatja a folytatást. A megszerzett húsz pont mellett bizakodóak lehetnek, hiszen egy találkozóval kevesebbet játszottak riválisaiknál.

Dunaújváros Futsal – Sárvár Futsal 4-1 (0-0)

Sárvár: Soós B. – Gyenese Á., Fábián K., Kovács A., Szakasics B.
Csere: Balogh Á., Lőrincz D., Nagy M., Tóth L., Manganelli Zs., Halmos M., Manganelli A., Kuti A.

Gólszerző: Kovács K. (32′), Boldizsár Cs. (33′), Perjési V. (39′), Csányi D. (40′) illetve Kuti A. (25′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!