Az uborkaszezon továbbra is tart, ennek köszönhetően a mi elemző sorozatunk sem ért még véget, ezúttal a labdarúgásban szebb éveket is látott Körmend csapatának őszi teljesítményét vettük górcső alá.

Mi történt veled körmendi futball? Tehetnénk fel a költői kérdést, ám magának a kérdésnek a megértéséhez érdemes egy kicsit messzebbről indítanunk.

A 2012/13-as szezont követő MLSZ átszervezés miatt csupán az első 6 helyezett együttes maradt bent az NB III Bakony csoportjából a harmadosztályban, így fordulhatott elő, hogy a 7. helyen végző Répcelaki SE hosszú, több, mint 20 évre nyúló NB-s tagságát követően a megyei I. osztályba kényszerült, ahogy a 8. helyen végző Sárvár is, míg a 6. helyen záró Körmend (a visszalépéseknek is köszönhetően) harmadosztályú maradt.

Archív fotó az NB III-as időkről. Kép: sport365.hu

A piros-feketék ezután a 2013/14-es szezonban a hatról (Alföld, Bakony, Duna, Dráva, Tisza, Mátra) három csoportosra átalakuló (kelet, nyugat, közép) harmadosztályban találták magukat, ahol a nyugati csoport 16 fős tabellájának utolsó helyén végeztek.

A 2014/15-ös szezon óta pedig a Vas Megyei I. osztályú mezőnyt erősítik, az első évükben 2. helyen zártak, míg az ezt követő két szezonban megnyerték a megyeit, ám egyszer sem sikerült visszakerülniük a harmadosztályba különféle okok miatt.

A két elsőséget a 2017/18-as kiírásban egy 3., majd egy szezonnal később egy második hely követte, míg az ezt követő csonka szezont a 10. helyen abszolválta az együttes.

A 2020/21-es idényben is versenyben volt a dobogóért a gárda, ám ekkor már csak a 4. helyen zártak, és így érkeztünk el a 2021/22-es idény feléhez, ahol jelenleg az őszi szezon után a csapat csupán a 15., még kiesést jelentő helyen áll a Vas Megyei I. osztályban. 

A piros-feketék főként helyi kötődésű fiatalokból álló irányvonalat tűztek ki maguk elé, így jelenleg egyértelműen az építkezés fázisában tartanak, ám az ősz során elért 2 győzelemből, 5 döntetlenből és 8 vereségből álló mérlegük így is csalódást keltő.

A körmendiek első sikerére egészen a 5. fordulóig kellett várni, ahol – ,mint később kiderült – a közvetlen riválisuknak számító Vasvár otthonában győzedelmeskedtek.

Eredményeikre pillantva viszont fontos hozzátenni, hogy egy nagyon masszív gárdáról van szó, hisz sokszor csak a szerencsén vagy éppen annak hiányán múlott, hogy sok döntetlenre végződött meccsükön akár feléjük is billenhetett volna a mérleg nyelve, és akkor talán teljesen más kontextusban írnánk az együttesről.

22 lőtt, valamint 35 kapott góljukat figyelembe véve egyáltalán nem a tabella hátsó feléhez tartoznak, hisz 6 olyan csapat is van, akiket ilyen szempontból megelőznének.

A csapat átlagéletkora alig lépi át a 23-at, amely megyei szinten abszolút nem számít soknak, így a rutin, a megfelelő tapasztalat hiánya oka lehet annak, hogy a ki-ki mérkőzéseken a gárda rendre alulmarad, vagy nem tudja a saját irányába billenteni a mérleg nyelvét.

Akárhogy is, a körmendi futballközeg a korábbi években a statisztikák és az eredmény alapján nem a jelenlegi helyzethez szokott hozzá, ám ha ez a keret egyben tud maradni, és esetleg érkezik egy-két rutinosabb játékos erősítésnek, akkor újra a legszebb éveit idézheti majd a Körmendi FC.

Ehhez, és a tavaszi sérülésmentes, jó szerepléshez ezúton is sok sikert kívánunk a körmendi klubnak!

TABELLA

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!