A rendkívül hideg időjárás dacára sem maradtunk a legutóbbi hétvégén sportcsemegék nélkül, hiszen a Családi jégnap mellett vérbeli hokimeccsekre került sor a Szombathelyi Műjégpályán. A Magyar Jégkorong Szövetségének égisze alatt rendezték meg négy csapat részvételével azt a tornát, amelynek szervezője, lebonyolítója és házigazdája a Szombathelyi Pingvinek együttese volt.

A tornán a B-jelű keretével vett részt a házigazda, rajtuk kívül jégre léptek a Kőszegi Farkasok, a Soproni Jégtörők és az Egerszegi Titánok is. Ki gondolná, de a hangulatról több mint száz néző is gondoskodott, akik a gyerekeket kísérték el és buzdították őket a helyszínen. Minden szép megmozdulásnál és látványos gólnál zúgott a vastaps, akadt olyan néző is, aki a palánkot ütve hajtotta kedvenceit.

Zelevics Ferenc a hazai klub elnöke elárulta, hogy a gyerekek a rutinszerzés céljából és nem az eredményesség jegyében lépnek jégre ebben a korosztályban. Ennek megfelelően nem is számolták az eredmény, így leginkább a sportág megszerettetése, a versenyeztetés a fontos a játékosoknak és természetesen a szakvezetőknek is, akik szakmai szemmel nézték a találkozókat.

Nem titkolt célja ilyenkor az edzőknek, hogy a tehetséges gyerekek számára akár magasabb korcsoportban is bizonyítási lehetőséget adjanak a hokijátékosok számára. Továbbá kiváló csapat-, és kapcsolat építési lehetőség ez valamennyi egyesület számára. A több, mint két órán keresztül zajló 3×3-as lebonyolítású rendszerű találkozókat követően élményekben gazdagon mehettek haza a gyerekek, illetve szüleik.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!