Zsámbékon játszotta idei első felkészülési meccsét a Szombathelyi Haladás. A szombaton 4-1-es Hali-sikerrel véget ért összecsapásról ITT tudósítottunk.

Azóta folytatódott a Hali programja és ezen a héten – fokozva a terhelést, – már két edzőmérkőzés várt volna Németh Szabolcs együttesére. A szombathelyi csapat először pénteken 15 órai kezdettel az osztrák első osztály nyolcadik helyén álló TSV Hartberg ellen lépett volna pályára az Illés Akadémián, ám az osztrák gárda a romló ausztriai koronavírus-helyzet miatt nem vállalta az utazást és lemondta a találkozót.

A zöld-fehéreknek így csak 1 meccs jut a hétre, szombaton 11 órakor – szintén az Illés Akadémián – a 20 csapatos NB III. Nyugati-csoportjának 10. helyén álló FC Nagykanizsa ellen vívnak felkészülési-mérkőzést.

Az összecsapás zárt kapus lesz, de az eredmény alakulásáról a klub hivatalos honlapja, a haladas.hu folyamatosan beszámol facebook-oldalán.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!