Szombaton kezdi meg szereplését az Európa-kupa negyeddöntőjében a SH-ITB Budaörsi SC női asztalitenisz-csapata, amely az olasz ASD Quattro Mori elleni hazai első mérkőzésen szeretne előnyt szerezni a jövő szerdai, cagliari visszavágóra.
Az előző idényben ezüstérmes, itthon bajnoki címvédő magyar együttes Póta Georgina, Fazekas Mária és Dari Helga összeállításban áll majd asztalhoz a három román játékost is foglalkoztató rivális ellen, amely csoportgyőztesként került a legjobb nyolc közé.
“Természetesen szeretnénk minél kedvezőbb helyzetből nekivágni az olaszországi visszavágónak, de nagyon nehéz dolgunk lesz, mert a két gárda közel azonos játékerőt képvisel” – mondta az MTI-nek a csütörtöki sajtónyilvános edzésen Szvitán Krisztina, a budaörsiek szakosztályvezetője.
A szombati mérkőzés 18 órakor kezdődik a Budaörsi Városi Sportcsarnokban, a belépés ingyenes, de védettségi igazolványhoz kötött, illetve kötelező lesz a maszkviselés.
“Két játékosukat, Tania Plaiant és Andreea Dragomant elég jól ismerem, a hármas játékosukat még nem láttam játszani” – beszélt az ellenfélről az olimpikon Fazekas Mária. “Tavaly többen voltunk a csapatban, így több taktikázási és variálási lehetőségünk volt, míg most csak hárman vagyunk, ezzel együtt abszolút kétesélyes ez a párharc.”
Póta Georgina a múlt hétvégén Német Kupát nyert a Kolbermoor csapatával, most azonban már a Quattro Mori elleni csatára összpontosít.
“Minden pontnak nagy jelentősége lesz, de bízom benne, hogy hazai környezetben előnyt tudunk szerezni” – mondta a rutinos, kétszeres Európa-bajnok játékos.
Az európai szövetség (ETTU) rangsorában jelenleg nyolcadik helyen álló Budaörs 2003 óta minden évben képviselte Magyarországot a nemzetközi kupaporondon, ám ez egyre nagyobb terhet ró a klubra.
“Évről évre rosszabbak a lehetőségek, az ETTU nem tud kontrollt gyakorolni a versenyrendszer felett. Magukra hagyja a klubokat, cserébe olyan elvárásokkal él, amelyek egyre nehezebb anyagi helyzetbe hozzák az egyesületeket” – mondta az utóbbi években a Bajnokok Ligájában és az Európa-kupában is ezüst-, illetve bronzérmet szerző budaörsi egyesület elnöke, Somlyó Gergely, aki a nehézségeket érzékeltetve elárulta, hogy tavaly 500 euró (körülbelül 180 ezer forint) pénzdíjat kaptak az Európa-kupa-ezüstérmük után az ETTU-tól, míg ebben az idényben már hatmillió forintos kiadással járt számukra az európai kupaszereplés.

A negyeddöntő programja:
első mérkőzés:
SH-ITB Budaörsi SC – ASD Quattro Mori (olasz), szombat 18.00
visszavágó:
ASD Quattro Mori (olasz) – SH-ITB Budaörsi SC, Cagliari, szerda 18.30

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!