A Miskolc felett aratott sikerével eredményesen kezdte a 2022-es évet és a Magyar Kupa küzdelmeket a Haladás VSE. Csütörtök este pedig a férfi élvonalbeli bajnokságban kellett helyt állnia Juan Ramon Calvo Rodriguez tanítványainak, akik az Újpest elleni elhalasztott találkozót pótolták be. Az előzetes várakozásoknak megfelelően hatalmas csatát hozott az összecsapás.

Már a kezdőcsapat összeállításánál látszott, hogy nagyon nehéz feladat vár a szombathelyi együttesre, hiszen rendkívül hiányosan érkeztek a lila-fehérek elleni derbire. Ezúttal rengeteg fiatalra épült a vasi együttes kerete, közte a nagy tapasztalattal rendekező Vidák Balázzsal. Hatalmas elánnal estek egymással a felek, sok helyzetet is hozott az első félidő.

Horváth révén gyorsan megszerezték a vezetést az újpesti futsal együttes – nagy szerencsére is szüksége volt a támadónak a gól megszerzéséhez. Hiába került hátrányba a Hali, nem adta könnyen magát és továbbra is letámadásokkal igyekeztek zavarba hozni a hazai játékosokat. Többbször kellett nagyot védenie az egykori Haladás kapusnak, Tyukásznak is.

Majd egy pontrúgásnál maradtak le Suscsákról a szombathelyi védők és már kettővel ment az UTE. Azonnal vészkapusra váltott Juanra Calvo, de szépíteni már csak a második félidőben sikerült a vendégeknek. Sipos jó előkészítése után Vidák kotorte be közelről a labdát Tyukász kapujába. Majd néhány másodperccel később gyors adok-kapokra váltottak a felek.

Volner Bence tálalt kiváló érzékkel Vas elé, aki kilőtte a sarkot, de hiába, mert postafordultával jött a válasz. A kipasszolt Hali védelem verve volt Sánta közeli kísérleténél. Ezután bár mindent megpróbált egy lapra feltéve rohamozni a szombathelyi alakulat, de újabb gólt már nem tudtak lőni, így egy végletekig kiélezett mérkőzés végén szenvedett 3-2-es vereséget a Haladás.

Újpest FC-220 VOLT – Haladás VSE 3-2 (2-0)

Haladás: Alasztics M. – Kovács M., Vidák B., Sipos G., Vas Á.
Csere: Homlok L. – Knizs O., Kárász N., Papp Zs., Volner B.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerzők: Horváth, Suscsák, Sánta illetve Vidák B., Vas Á.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!