Az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz kiemelte: a félelem nem alaptalan, mivel már számos példa akadt rá a múltban, hogy egyes versenyzők azért vesztettek rajta a doppingvizsgálaton, mert anabolikus szteroidtól szennyezett húst ettek. A tiltólistán szereplő ilyen szerek egyike a klenbuterol, amelyet néhány országban – így Kínában – az állattenyésztésben előszeretettel használnak az izomtömeg és a húshozam növelésének elősegítésére.

A WADA azt javasolta a februári olimpián résztvevő sportolóknak, hogy “csak olyan helyeken étkezzenek, amelyekre a szervezők határozottan engedélyt adtak”. A portál szerint a fertőzött hús fogyasztásának veszélye alapvetően csekély Pekingben, mivel a versenyzők az olimpiai faluban laknak és étkeznek, maximálisan biztonságos körülmények között. A zárt láncú, buborék rendszerben a sportolók nem érintkezhetnek a külvilággal, így nem látogathatnak el olyan éttermekbe, ahol szennyezett húst árulhatnak.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!