A hétvégén első ízben rendeztek téli országos bajnokságot a könnyű súlyú erős emberek (105 kg alatti versenyzők) számára. A megmérettetést a CESA Erős ember szervezet szombaton, a II. Nagykanizsa Sport Fesztivál keretében, a Kanizsa Arénában bonyolította le.

Az országos bajnokságon 5 versenyszámban küzdött meg egymással a 8 erős ember. A 70 kg-os kamionkerék fej fölött pakolása (1 perc alatt maximum ismétléssel), a 225 kg-os súllyal felhúzás (1 perc alatt maximum ismétléssel), a súlytartás (18 kg-os zsák tartása elől maximum ideig), a 110 kg-os rönk nyomása (maximum ismétléssel), és a 130 kg-os  kőgolyó átpakolása 122 cm-es magas állványon (1 perc alatt maximum ismétléssel) bizony próbára tette a versenyzőket.

– Örülök az eredménynek, főleg úgy, hogy nekem még nem tart a versenyidőszakom. Ennek ellenére elindultam és azt tapasztaltam, hogy tényleg ügyes ellenfelekkel szemben sikerült megszereznem az első helyet. Három versenyszámban – kamiongumi pakolás, zsáktartás és rönknyomás – is a legjobb lettem, ezek a sikerek plusz taktikai lehetőséget adtak az összesített győzelem megszerzéséhez – fogalmazott érdeklődésünkre Gadó András, aki februárban kezdi meg aktívan a szezonra történő felkészülést.

Azt is megtudtuk, hogy a szombathelyi erős ember számára – mind helyi, mind nemzetközi vonatkozásban – sok izgalmas versenyt tartogat a 2022-es esztendő.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!