A Magyar Diáksport Szövetség hosszas egyeztetést követően a kormány által meghatározott iránymutatás szerint zöld jelzést adott a diáksereg számára kiírt valamennyi szakág versenysorozatának. Nem volt ezzel másként a Játékos Sportvetélkedő sem, amelynek bölcsője Szombathely volt. Innen indult ugyanis országhódító útjára a Gyere velünk vetélkedő, amely elődje volt a ma is ismert versenynek.

Az általános iskolás alsó tagozatosainak kiváló lehetőség a bizonyításra, hiszen a mozgás megszerettetése mellett az egészség megőrzésében is fontos szerepet tölt be a rendezvény. Decemberben már a városi selejtezőkből 3-3 csapat, azaz összesen 6 tanintézmény vívta ki a megyei fináléban való részvételét. Kétségtelenül a legnagyobb név a Derkovits Gyula Általános Iskola volt.

Többszörös országos bajnokként mindenképpen szerettek volna a tíz versenyfeladat után felállni a dobogó legfelsőbb fokára. Érezhető volt, hogy az iskola diákserege és felkészítő testnevelői nagy hangsúlyt fektettek a edzésre, ugyanis toronymagasan végeztek az első helyen. Nagy csata zajlott ugyanakkor a többi helyezésért, amely fontos volt a továbbjutás szempontjából.

Történetesen az első két helyen végző iskola kvalifikálta magát a január 27-én megrendezésre kerülő Országos elődöntőbe. Gothard, a Brenner és a Bolyai diákjai végig kiélezett nagy versenyfutásban voltak egymással, de végül előbbi örülhetett a nap végén. Ezzel a Derkovits mellett a Gothard Jenő Általános Iskola csapatáért lehet szorítani majd a következő versenyen.

Eredmény:
1. Derkovits
2. Gothard
3. Brenner
4. Bolyai

Január 27. Nagykanizsa – Országos elődöntő

(Címlapképünk egy korábbi rendezvényen készült)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!