A Magyar Kick-Box Szövetség megtartotta első gyűlését, amelyre a legutóbbi hétvégén került sor. A tisztújító közgyűlést a budapesti Intercity Hotel konferenciatermében tartották, ahová az ország legnagyobb sportegyesületeinek képviselői is megjelentek. A szombathelyi Controll Sportegyesületből két edző-sportvezető kapott jelölést az újonnan megválasztandó elnökségbe.

A honi szakszövetség jelölő tagsága nagy többséggel újra bizalmat szavazott Dancsó Zoltánnak és Koszogovits Mihálynak, hogy továbbra is az MKBSZ elnökségének tagjaként közreműködjenek a kick-box sportág hazai és nemzetközi sikeréért, valamint elismertetéséért. Érdekesség, hogy Koszogovits Mihály 2004-tôl, míg Dancsó Zoltán 2007-tôl tölti be ezt a tisztséget!

Mindketten kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként érdemelték ki maguknak az újabb négy esztendőre szóló megtisztelő bizalmat a kick-box szakszövetség tagságának részéről. Dancsó Zoltán a light-contact és kick-light szakág vezetőjeként, míg Koszogovits Mihály pedig a Fellebbviteli Bizottság tagjaként látja el feladatait a szövetség munkájában.

A Magyar Kick-Box Szövetség elismert tagja a WAKO kick-box világszövetségnek, amely komoly erőfeszítéseket tesz a sportág olimpiai elismertetéséért. Mindkét sportember nagy megtiszteltetésnek tartja az újraválasztásukat és köszönettel vállalta a megbízást. Az elnöki feladatokat továbbra is Galambos Péter elnök úr látja el, aki egyben az NVESZ alelnöke is. Az elnökség új elképzelésekkel áll neki az előtte álló feladatok megoldásának.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!