AVUS – Invictus 15-10 (4-1, 4-1, 3-4, 4-4)

Szombathely, 100 néző – AVUS-aréna

Hazai gólszerzők: Csaba M. 4, Landherr Cs. és Sági B. 3-3, Kurucz B. 2, Németh L, Szabó B. és Kovács K. 1-1.  

Jól kezdtek a szombathelyiek, a kiváló hazai közönség előtt, 4 perc után Németh L. és Csaba M. góljaival már 2-0 állt a táblán. Aztán szépítettek a vendégek, de Landherr Cs. gyönyörű ejtésével újra 2 találat volt közötte, 3-1. A játékrész hajrájában még egy hazai gólt láttunk, a vendégek erejéből csak egy kapufára futotta, 4-1.

A 2.negyed elején a szombathelyi hálóőr, Kovács Barnabás két bravúrt is bemutatott, majd a 2.percben Landherr Cs. révén  folytatódott a gólgyártás, aztán a negyed derekán Csaba M is betalált újra, 6-1. A félidő finisében szépítettek, 8-2.

Szünet után több hibával játszott mindkét csapat, a közel 3 perces gólcsendet Kurucz Barna törte meg, 9-2. Ezután meglepetésre, bő 2 minutum alatt 3 gólt kaptak a hazaiak, 9-5. Nagyon kellett Kurucz B. újabb találata, amire azonnal jött a válasz, 10-6. Az utolsó percben hiába forgott veszélyben mindkét kapu is, gól csak Sági révén 5 méteresből esett, 11-6.

A 4.negyed vendég találattal indult, majd Sági növelte az előnyt, 12-7. Ezt követően újabb 3 elkerülhető gólt kapott az AVUS, 4 perccel a vége előtt 12-10 állt az eredményjelzőn. Bejött az időkérés, a Zoufal-tanítványok kihasználták az emberelőnyt, 2 gyors góllal – Landherr Cs. és Csaba M. révén – újra 4 volt az előny, 14-10. A hajrában a fiatal Kovács Kevin is betalált, 15-10.

A szombathelyiek vezetőedzője a meccs után válaszolt érdeklődésünkre.

– A szezon eddigi legparádésabb kezdésével rukkoltunk elő, már 8-1-re is vezettünk. Aztán kihagytunk egy nagy ziccert és megfordult a meccs, 12-10-nél egészen 2 gólra zárkóztak fel a vendégek. A hajrában helyre állt a rend, az 5 gólos siker egyszerre hízelgő és reális is, bár több góllal is győzehttünk volna. Összességében elégedett vagyok, ifi és serdülő fiataljaink is kivették részüket a sikerből – fogalmazott Zoufal Norbert vezetőedző.

Az AVUS továbbra is a tabella 3. helyén áll, szombaton pedig már a 10. helyen álló ASI otthonában szerepel a csapat. Az angyalföldiek helyezése megtévesztő, hiszen ebben a fordulóban is mindössze a dudaszó előtt 17 másodperccel, emberhátrányból kapott góllal kaptak ki a 2. helyen álló Kanizsa együttesétől. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!