A hétvégén utolsó alapszakasz mérkőzését játszotta a Haladás VSE női röplabda-együttes, amely az idény során kiegyensúlyozott teljesítménnyel rukkolt ki. Szereplésük annak ismeretében még értékesebb, hogy betegségek és sérülések miatt folyamatosan fiatalokkal kellett kiegészíteni a kezdőcsapatot. Zárásként a Zalaegerszeg ellen egy szomszédvári rangadóra került sor.

Láthatóan nagy bizonyítási vágytól voltak fűtve a szombathelyi lányok és a kezdés után kiváló mezőnymunkával rukkoltak ki. Főként a háló közelében és a nyitásfogadás terén nőttek zalai riválisuk fölé. Tomanóczky Tibor, a vendégek mestere időkéréssel igyekezett a Haladást megakasztani, de hiába. A vasi lányok magabiztos teljesítménnyel hozták az első szettet.

A folytatásban aztán akadozott a gépezet. Több apró, pici hibát követtek el a zöld-fehér játékosok, amiből könnyű pontokat csípett el a ZTE. A szett hajrájára viszont összekapta magát a Hali és Zoltán Anna vezérletével – túlórázás után – már kettővel ment a Hali. Hiába a lélektani előny, nem sikerült erőt meríteni belőle, mert a harmadik játszmát a zalai lányok kezdték jobban.

A biztos vezetés tudatában pedig jól lassították a játékot, ami nem “ízlett” a házigazdának. A szépítés viszont nagy pofont jelentett a szombathelyi röpiseknek, hiszen a negyedik felvonást álomszerűen kezdték. Gyors játékkal, kemény és pontos ütésekkel hamar nagyobb előnyre tettek szert játékon belül. A vendégek ekkor már láthatóan erejüket és hitüket is elvesztették.

A szombathelyiek az első szetthez hasonló magas fordulatszámon pörögtek és valamivel több, mint negyed óra volt szükséges számukra, hogy a szettet bezsebeljék. Az összecsapás bár tét nélküli volt, egy szomszédvári rangadó mindig presztízs értékkel bír. A rangadót megérdemelten nyerte meg a helyenként remek játékkal kirukkoló Haladás együttese.

Haladás VSE – ZTE Röplabda Klub 3-1 (11, 25, -21, 9)

Haladás: Zoltán A., Héjj L., Marton G., Németh B., Sajben L., Horváth B.
Libero: Kiss D., Varga N.
Csere: Katona V., Csóka K., Kocsis D., Bóta I.
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter
Másodedző: Petre Antonio Mircea

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!