Szinte napra pontosan hat évvel ezelőtt Budapesten rendezték meg az 59. Zsíros Tibor kosárlabda kupa nyolcas döntőjét. Már a torna megrendezése előtt borítékolható volt, hogy a legesélyesebb az elsőség megszerzésre a Szolnoki Olaj KK együttese, amely címvédőként érkezett a fővárosba. Radásul 2011 óta valamennyi döntőben részt vett és egyet leszámítva (2013 – Alba Fehérvár) mindig meg is nyerte a kiírást.

Ezzel szemben az Egis Körmend szinte állandó résztvevője volt a Magyar Kupa nyolcas döntőjének Ferencz Csabáék 2016 előtt csak 2007 tavaszán jutottak el a fináléig, ahol szintén a Szolnok előtt kellett meghajolniuk. A legutolsó – egyben hatodik – kupaaranyukat 1998. március 29-én szerezték a hazai környezetben, ahol a megyei rivális Falco csapatát győzték le.

Már a sorsolásnál érezhető volt, hogy a Körmend nehéz ágra került, hiszen az Atomerőműt csak 5, míg a Sopron gárdáját 2 ponttal tudták legyőzni. A Szolnoki Olaj a nyolcaddöntőben izzadt meg eléggé, ahol az Alba szorongatta meg őket, de az elődöntőt végig kontrollálva 92-68-ra nyerték meg. Ha pedig a döntőbeli főszereplő keretek minőségét kellett górcső alá venni, szintén a Tisza-partiak sikerét vetítette elő.

Vojvoda Dávid, Keller Ákos, Kovács Péter és Wittmann Krisztián mag mellett olyan húzónevek voltak, mint Milosevic, Jones vagy épp Burrell. Ezzel szemben a Körmend leginkább a csapategységére építhetett, hiszen a légiósok mellett a rutint Ferencz Csaba és Tóth Norbert jelentette a vasi alakulatban. Teo Cizmic taktikája pedig nyerőnek bizonyult ezen a délutánon.

A Körmend kemény védekezése és agresszív támadójátéka nem feküdt a Szolnoknak, amely közelről és távolról is tüzelt becsülettel, de a pontosságban akadt némi hiba. S bár a nagyszünetben magabiztosan vezettek Vojvodáék, a harmadik negyedben leolvadt az Olajbányász és 22-8-ra hozta ezt az etapot a Parrish Patty vezette körmendiek. A hajrában pedig sikerrel verték vissza a szolnoki próbálkozásokat.

A győzelemért mindent megtett az Egis Körmend, amely fennállása hetedik kupagyőzelmét aratta – s talán erre számítottak legkevésbé a szurkolók. Azóta a Szolnok további két, az Alba Fehérvár és a Falco is egy-egy kupasikert ünnepelhettek. Néhány napon belül pedig kiderül, hogy a szombathelyi együttes megvédi a címét, esetleg a Körmend idén is tartogat meglepetést a nézők számára?!

(Update: Kis érdekesség, hogy a kupagyőztes gárdából Ferencz Csaba és Rácz Renáta masszőr tagja még a mostani keretnek… – a szerk.)

Egis Körmend – Szolnoki Olaj KK 68-55 (17-18, 10-18, 22-8, 19-11)

Körmend: Patty 19/6, Channels 13/3, McKinney-Jones 20/6, Duinker 8, Farkas -.
Csere: Tóth N. 6, Dickerson 2, Ferencz -, Lakosa -.
Vezetőedző: Teo Cizmic

Szolnok: Wittmann 6/6, Kovács 3/3, Vojvoda 18/3, Milosevic 8, Gregory 2.
Csere: Burell 9/9, Keller 5, Jones 4, Borisov -.
Vezetőedző: Pór Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!