Hétfő este ismét Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokságban érdekelt csapatok léptek pályára országszerte. A szombathelyi férfi kosárlabda együttes a 10. fordulóban a kötelező siker begyűjtésének terhével a vállán lépett pályára hazai környezetben. Kéri Péter tanítványai ezúttal a felemás eredményekkel rendelkező PTE-PEAC gárdájával nézett farkasszemet.

A SzoESE szinte azonnal érvényre tudta juttatni akaratát és valamennyi támadását igyekezett tiszta dobóhelyzetig játszani. Főként közelről céloztak nagyon pontosan a vasi kosarasok és ezt a lendületet nem tudta megtörni a baranyai alakulat. A második negyedben kiegyenlítetté vált a játék, ez főként a pontatlan középtávoli kísérletek számlájára írható.

A szombathelyi vezetést ugyanakkor nem tudták veszélyeztetni a PTE-PEAC kosarasai. Húsz percnyi játék után 45-30 állt az eredményjelzőn és a folytatásban tovább szigorított védekezésén a SzoESE. Főként Schveighoffer volt elemében, de a Horváth-Kiss hátvédpáros is jól mozgatta a csapatot. Az utolsó negyedben már csak a győzelem mértéke volt kérdéses.

Végül nem érte el a vasi együttes a száz dobott pontot, ugyanakkor minden dicséretet megérdemelnek, mert védekezésben és támadásban is jól teljesítettek a Pécs ellen. Győzelmével továbbra is egyetlen sikerrel lemaradva áll a listavezető TFSE csapata mögött. A következő fordulóban a SMFC elleni rangadót bonyolítják le, ahol szintén győzni szeretne Kéri Péter együttese.

SzoESE – PTE-PEAC 97-61 (26-11, 19-19, 25-12, 27-19)

SzoESE: Kiss M. 18/12, Horváth Cs. 17/6, Frisnyák D. 4, Novák M. 4, Schveighoffer P. 23/6.
Csere: Monek M. 16/12, Vicze K. 9/3, Gombkötő D. 6.
Vezetőedző: Kéri Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!