A Haladás VSE kiváló formában kezdte a férfi futsal NB I. rájátszását, hiszen a Veszprém és az Újpest csapatait is megnyerő különbséggel győzte le. Juanra Calvo együttesére ugyanakkor hétfő este egy sokkal nehezebb derbi várt, hiszen a Berettyóújfalu a második helyről vágott neki a playoffnak és fűtötte őket a visszavágás reménye. A rájátszást a Mezei Vill is sikeresen kezdte.

Éppen ezért két, nagyon motivált gárda feszült egymásnak a Pálfi István rendezvénycsarnokban. A játékosok a támdófocit részesítették előnyben, így hol az egyik, hol a másik kapu előtt alakultak ki veszélyes akciók. A 6. percben aztán Henrique Diniz révén sikerült megszereznie a vezetést a Halinak. Ez pedig felrázta a Mezei Villt is, sokkal nagyobb elánnal esett neki ellenfelének.

Az eredményre sem kellett sokat várni, hiszen a hazaiak brazil légiósa Matheus egalizált a 11. percben. Bár több helyzetet kidolgoztak a csapatok az első félidő hátralévő részében, gól már nem született, a döntést a második felvonásra hagyták a főszereplők. A pihenőből a szombathelyiek merített nagyobb erőt és két perc leforgása alatt kétszer voltak eredményesek.

Először a csapatkapitány Dróth Zoltán, majd Vas Ádám talált be a berettyói kapuba. A két gólfelelős átlövéssel jelentkezett, előbbő egy lefordulás után, utóbbi pedig szabadrúgásból szerezte a gólt. Vészkapusra váltó Mezei Vill próbált ismét egyenlíteni, de csak a szépítésre futotta az erejükből. Nagy Imre a 33. percben közelebb csalta csapatát a Haladáshoz.

Hogy ne maradjon kétség affelől, melyik csapat a jobb, arról Kovács Máté gondoskodott. Az utolsó percig kiválóan zárt a vasi retesz, de a támadások rendre elhaltak. Aztán a szombathelyiek ifjú játékosa egy szép szerelés után tisztán kapta a labdát, a mit könyörtelenül bevágott a léc alá, ezzel kialakítva a 2-4-es végeredményt.

MVFC-Berettyóújfalu – Haladás VSE 2-4 (1-1)

Haladás: Alasztics M. – Hajmási M., Dróth Z., Dávid R., Vas Á.
Csere: Gyimesi M. – Kovács M., Szalmás Z., Luiggi Longo, Sipos G., Vatamaniuc-Bartha D., Gerencsér A., Henrique Diniz.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerző: Matheus (11′), Nagy I. (33′) illetve Henrique Diniz (6′), Dróth Z. (23′), Vas Á. (25′), Kovács M. (40′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!