A hétvégén dupla fordulóra került sor, hiszen Körmenden és Szombathelyen is tábla elé álltak a legelszántabb dartsversenyzők. Előbbi helyszínen a Nyugat-dunántúli régió ligafordulóját bonyolították le, a vasi megyeszékhelyen pedig a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület saját rendezésű tornájának, a Goldfisch Opennek a második állomását tartották meg.

A Haladás Sportkomplexumban megtartott erőpróbára ezúttal is szép számmal érkezetek bátor vállalkozó jellemű sportolók. Több, mint harminc dartsjátékos várta kora délután a sorsolás pillanatait. A lebonyolításban ezúttal sem történt nagy változás. A csoportkörök alkalmával minden versenyző körmérkőzéssel döntötte el a továbbjutó helyek sorsát.

Ezt követően pedig már az egyenes kieséses szakaszban kellett bizonyítani a versenyzőknek. Itt viszont minden legnek nagy súlya volt, hiszen sokszor egy-egy kiszállón múlt a továbbjutás vagy épp a kiesés. Nagy meglepetés sokáig nem volt, aztán ahogy élesedett a helyzet, úgy remegtek meg a kezek. Dobos Dávid és Csóka Dániel a legjobb 16 között kényszerült a búcsúra.

Csóka András, Budavári Zsombor pedig a elődöntő kapujában volt kénytelen kapitulálni. Ezúttal Ágoston Károlyról szólt ez a nap, aki kiváló meneteléssel búcsúztatta ellenfeleit és a döntőben sem ismert kegyelmet, ahol Takács Zoltánnak kellett fejet hajtania. A dobogó harmadik fokára Kovács Benjamin és Kovács Zsolt állhattak.

Goldfisch Open – 2. forduló
2022. március 5. – 16:00
Szoombathely, Haladás Sportkomplexum

1. Ágoston Károly (SZDCSE)
2. Takács Zoltán (Körmend)
3-3. Kovács Zsolt (Ják) és Kovács Benjamin (SZDCSE)

Összesített pontverseny:
(pontazonosság miatti holtverseny)
1-1. Takács Zoltán, Dobos Dávid, Kámán Lehel, Ágoston Károly – 32 pont
5-5. Kovács Zsolt és Budavári Zsombor – 28 pont

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!