A február 12-i legutóbbi, Szedeák elleni hazai bajnoki után, a válogatott VB-selejtezői és a BL-szereplést követően, ma újra hazai pályán szeretnének örömet szerezni közönségüknek a sárga-feketéknek.

A 9. helyen, 11 győzelemmel és 12 vereséggel álló kecskemétiek érkeznek az Arena Savariába, ahol 20 győzelemmel és 3 vereséggel utcahosszal listavezető szombathelyiek lesznek a vendéglátók. A hírős városból érkezők legutóbb 2 meccses győzelmi sorozatot produkáltak és a bajnokságban eddig 78,6 pontot átlagoltak.

A ma esti összecsapás előtt Milos Konakov a szombathelyi klub közösségi oldalán fogalmazta meg várakozását.

– Ellenfelünk nagyon rutinos, olyan játékosokból áll, akik tudják, hogyan kell megnyerni egy meccset. Éppen ezért lesz fontos, hogy a stabil és veszélyes Kecskemét ellen saját ritmusunikban tudjunk játszani. Mindent megteszünk azért, hogy jó játékkal örvendeztessük meg kiváló szurkoló táborunkat – mondta a Falco vezetőedzője.

A Falco – Kecskemét bajnokin 18 órakor dobják fel a labdát. 

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!