Véget ért a 2021/2022-es bajnoki szezon a szombathelyi női jégkorongozók számára. A legutóbbi hétvégén már a rájátszás kezdődött, amelyben a Pinkvinek együttese is érdekelt volt. Néhány hónapja alakult vasi együttes egy hosszabb alapozás és ismerkedős szakasz után komolyabb múlttal rendelkező együtteseket csípett meg az alapszakasz során. Ennek pedig meg is lett az eredménye.

Az U25-ös kiírásban a nyolcadik helyet szerezték meg a Pinkvinek, akik így a rájátszásba kerültek. Ott viszont a bajnokság egyik legerősebb keretével rendelkező Debrecennel kerültek egy ágra. A párharc győztese az elődöntőben folytathatta a menetelést, így komoly téttel bírt a derbi. A szombathelyiek egy hosszú utazást követően két meccset játszottak, két nap alatt az esélyesebb hajdúsági alakulattal.

A vasi együttes igyekezett megnehezíteni a Debrecen dolgát, amely hellyel-közzel sikerült is. Igaz, akadtak komolyabb hullámvölgyek is a találkozók egyes periódusaiban. Ugyanakkor az újonc szombathelyiek minden dicséretet megérdemelnek, hiszen rendkívül fiatal kerettel érkeztek az ország keleti felébe és egy szép bemutatkozó szezont kerekítettek a klub szurkolóinak legnagyobb örömére.

Az első mérkőzést 8-1-re veszítette el a vasi együttes, amelyen Horváth Júlia jegyezte a vendégek gólját. Másnap egy gyors videós elemzésre és városnézésre futotta az idejéből a Pinkvineknek. A visszavágó sokáig tartotta a lépést a vasi együttes, végül 7-0-ra hozta a kötelezőt a DHK. Így kettős győzelemmel a Debrecen jutott a legjobb négy közé.

Debreceni Hoki Klub – Szombathelyi Pinkvinek 8:1 (1:0, 5:0, 2:1)
Női U25/B negyeddöntő 1. mérkőzés, Debrecen. Játékvezetők: Huszti Dávid, Ling Tamás

Debreceni Hoki Klub – Szombathelyi Pinkvinek 7:0 (1:0, 2:0, 4:0)
Női U25/B negyeddöntő 2. mérkőzés, Debrecen. Játékvezetők: Kolláth Bence, Pál Lóránt

Szombathelyi Pinkvinek: Ritecz Patrícia, Veres Boglárka, Jagodics Adél, Bakó Boglárka, Tausz Hanna, Fullár Emma, Kőhalmi Júlia, Sánta Lili, Horváth Júlia, Péntek Barbara, Török Lilla, Fullár-Komatits Gertrúd, Nagy Luca, Friedl Rebeka, Horváth Csenge, Takács Dorottya
Edzők: Bosnyák Márkó, Benkő István

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!