Hétfő este folytatódott a Magyar Egyetemi és Főiskolai kosárlabda-bajnokság. A SzoESE ezúttal a közvetlen riválisát, a szintén a rájátszást érő negyedik helyre pályázó PTE-PEAC gárdáját látta vendégül az egyetemi sportcsarnokban megrendezett összecsapáson. Szabó László együttese mindenképpen győzelemmel szerette volna venni az akadályt.

Ennek megfelelően jól is kezdte a derbit, meg is léptek 7-3-ra, majd egy rövid áramszünetet követően már hátrányba kerültek Plózerék. A szombathelyiek védekezésére nem lehetett panasz, sokkal inkább a dobások hatékonyságára. Többször tiszta helyzetből sem találtak be a játékosok. A második negyedben tovább tartott a vasi alakulat vesszőfutása, így hét ponttal a vendégek álltak jobban a szünetben.

Szabó László a szünetben sikerrel tett rendet tanítványai fejében, mert a feljavult védekezés mellett már a támadásban is kiemelkedő teljesítménnyel rukkoltak ki a szombathelyiek. Balogh mellett Püspöki pontjaira építve a SzoESE nemcsak ledolgozta hátrányát, de a fordításra is maradt az erejükből. Az utolsó felvonásra már a vasi gárda állt jobban, egészen pontosan hat egységgel.

A záró negyed közepéig tartott a SzoESE lendülete, amely néhány kósza triplát kapott, ez pedig feltüzelte a pécsi játékosokat. A hajrában már mindkét oldalon sok volt a pontatlanság, a kritikus pillanatokban pedig a szerencsével is hadilábon állt a vasi együttes, amely így vereséget szenvedett a PTE-PEAC ellen. Az utolsó fordulóban a SMAFC otthonában biztosíthatja be playoff-beli helyét a SzoESE.

SzoESE – PTE-PEAC 70-75 (18-17, 9-17, 27-14, 16-27)

SzoESE: Preisinger B. 5, Mezősi A. 15/6, Püspöki L. 22/9, Balogh V. 17/3, Plózer P. 8.
Csere: Kardos K. 3, Dervalics A. -.
Vezetőedző: Szabó László

A PTE-PEAC legeredményesebb játékosa: Hegedűs R. 19/9.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!