Zsinórban kilencedik sikerére készült a SzoESE a Magyar Egyetemi és Főiskolai kosárlabda-bajnokságban. A tét az alapszakasz első helye volt a szombathelyiek számára, akik a 12. játéknapon visszavágtak a TFSE-nek az őszi vereségért, így azonos mérleggel rendelkeztek Kéri Péter tanítványai, mint fővárosi riválisuk. Ennek megfelelően a kosárarány nyomott sokat a latba.

Ebben a vasi alakulat állt jobban, hiszen a bajnokság nyugati csoportjában a 14. forduló után a legkevesebbet, szám szerint 811 kosarat kaptak és a második legtöbbet dobták az ellenfelek gyűrűjébe. Az utolsó körben a jó erőkből álló ELTE-BEAC ellen biztosíthatta be első helyét a SzoESE, amely nem is okozott csalódást a hazai pályán megrendezett összecsapáson.

Kiegyenlített játékrészt hozott az első negyed, idegesen játszottak a csapatok. Hiába lépett el ellenfelétől 11-2-re a vasi alakulat, az ELTE-BEAC azonnal reagált és ennek megfelelően a 8. percben már a vezetést is átvették. Horváth büntetőjével mentett 23-23-ra a szombathelyi gárda. A folytatásban viszont Kéri Péter legénysége megmutatta valódi tudását.

A SzoESE szigorított védekezésén, így a gyengébb támadójátékot is elbírta a házigazda. A lepattanók mellett labdaszerzéssel rombolták a fővárosi kosarasok kedvét. A szünet sem törte meg a vasi alakulat lendületét, amely ekkor játszott a legjobban. Remekül védekeztek Kiss Mihályék és az ellenfél palánkja alatt sem voltak könyörületesek, hiszen 30 pontot szórtak a 3. negyedben.

Az utolsó tíz percre már elfáradtak a vendégek, így tovább nőtt a különbség, ráadásul a kispadról érkezők is jól szálltak be a játékba. A megérdemelt 89-60-as eredménnyel pedig nemcsak a mérkőzést nyerte meg a SzoESE, hanem a nyugati csoport első helyéről várhatja a folytatást, a közelgő rájátszást.

SzoESE – ELTE-BEAC 89-60 (23-23, 16-11, 30-14, 20-12)

SzoESE: Kiss M. 17/12, Horváth Cs. 23/3, Vicze K 14, Érsek M. 9, Schveighoffer P. 11.
Csere: Soós B. 5/3, Frisnyák D. 5, Novák M. 4, Gundinger S. 1, Monek M. -.
Vezetőedző: Kéri Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!