Szerda este ismét pályára lépnek hazánk élvonalbeli kosárlabda csapatai. Az NB I-es bajnokság középszakaszának 3 fordulóját rendezik a felső-házban érdekelt csapatoknak, ahol két Vas megyei alakulat is szerepel. A címvédő Falcóhoz hasonlóan az Egis Körmend is saját közönsége előtt bizonyíthat, igaz Ferencz Csabáéknak nehezebb feladata lesz.

Már csak azért is, mert a Szolnoki Olajbányásznál az elmúlt hetekben – kis túlzással – minden összejött. Egyrészt hatalmas hajrával lefaragta tetemesnek tűnő hátrányát a szombathelyiekkel szemben, majd a Zsíros Tibor Magyar Kupa elsőséget is elhódították Debrecenben. Az Egis Körmend játékosainak számára egyik párharcuk sem lehet kellemes emlék.

Tekintve az alapszakasz során mindkétszer a Tisza-partiak örülhettek, majd a már említett kupahétvégén épp a Szolnok búcsúztatta Antonis Constantinides együttesét. Az Olajbányász pedig pihenten érkezhet Körmendre, hiszen szombaton szabadnaposak voltak, ezzel szemben a vasi alakulat – túlóra árán – hosszabbítás után győzte le a Sopron gárdáját. A nagy csata és izgalom így szerda estére is borítékolva van!

Egis Körmend – Szolnoki Olajbányász
2022. április 13. – 18:00
Körmend, Városi Sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!