Gőzerővel zajlik az NB II-es női röplabda-bajnokság alsó-házi rájátszása, amely két vasi együttest érint. A SzoESE mellett a Haladás VSE próbál lehetőségeihez képest minél több győzelmet szerezni. Ebben Mucsi Péter együttese remekül muzsikál, hiszen valamennyi találkozóját megnyerte a rájátszásban. Sikerük még inkább felértékelődik, mert mindezeket folyamatosan felforgatott csapattal abszolválták.

A DELTA SE elleni összecsapásnak is a hazaiak voltak az esélyesek, ugyanakkor több meghatározó játékost kellett nélkülöznie a Haladás trénerének. Ennek megfelelően döcögősre sikeredett az első szett, amelyet még így is kis híján behúzott a szombathelyi gárda. Ezt követően viszont gördülékennyé vált a csapatmunka és ez már az eredményességen is meglátszott.

Bő fél órával később már a házigazda volt lépéselőnyben. Ekkor viszont ismét visszaesett a szombathelyi együttes pontossága. Nyitásfogadás mellett a háló közelében sem volt kellő átütőerő a vasi zöld-fehér mezesekben. A döntő szettre aztán ismét összeszedte magát a Haladás és nem kegyelmezett a hősiesen küzdő, erején felül játszó vendégeknek.

– Akkor nagyon meglepődnék, ha végre nem lennének hiányzóink. De ettől úgy tűnik nem kell tartanom ebben a bajnokságban. Azt ellenben tudtam, hogy ha fiatal csapattal is, de mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Nem volt tökéletes a játékunk, de a lányok próbálták magukból a legjobbat kihozni. Ma ez egy szoros győzelemre volt elég. Emeli a sikert értékét, hogy egy nagyon jól játszó csapat ellen harcoltuk ki a sikert- nyilatkozta a HunVolley szakportálnak Dr. Mucsi Péter vezetőedző.

Haladás VSE – DELTA Röplabda SE 3-2 (-25, 17, 10, -22, 7)

Haladás: Zoltán A., Marton G., Németh B., Horváth B., Polgár L., Bóta I.
Libero: Ragasits L., Varga N.
Csere: Katona V., Fatér V., Csóka K.
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter
Másodedző: Petre Antonio

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!